Publicisztika;munkabalesetek;számnövekedés;

Illusztráció/Thinkstock

- Munkások életveszélyben - Nő a balesetek száma

Tavaly 7,3 százalékkal nőtt a munkabalesetek száma: 21 088 dolgozó vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné munkabaleset következtében, míg 2014-ben 19 661. A halálos kimenetelű munkabalesetek száma is emelkedett: 84 történt 2015-ben, hattal több, mint 2014-ben. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentéséből az is kiderül, hogy a legtöbb, 3594 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik a sorban 2112, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1345 balesettel. A legkevesebb baleset Nógrád és Zala megyében fordult elő, 397, illetve 456 regisztrált eset volt. 

A balesetek közül több mint 7000 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő.

A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 21 088 munkabaleset negyede ehhez a korosztályhoz köthető. Az ágazatok közül a gépipar volt a legbalesetveszélyesebb: tavaly itt 4195 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 3612, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 2726 esetet regisztráltak.

Az építőiparban 808 munkabaleset történt a 2015 január-decemberi időszakban, azonban ezek közül 25 halálos kimenetelű volt. A felügyeleti szervek tavaly közel 56,4 millió forint munkavédelmi és több mint 2,9 millió forint eljárási bírságot szabtak ki - ismerteti a jelentés.

Az MSZP szerint a múlt heti uniós csúcson a magyar embereket lefokozták, és ehhez Orbán Viktor miniszterelnök asszisztált.