Hirdetések;miniszterelnök;Hollande;Valls;

- Csak sajátjai bíznak a miniszterelnökben

Enyhén szólva nem tett jót Francois Hollande francia elnök és miniszterelnöke, Manuel Valls népszerűségének a kormányátalakítás. Nemhogy nem javult megítélésük, inkább rosszabbodott. A Journal du Dimanche által közölt felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 19 százaléka elégedett a köztársasági elnök teljesítményével. Az előző hónapban ez még 24 százalékos volt. 

Ez azt jelzi, hogy már nem érzékelhetőek az elnök határozott fellépésének hatásai a november 13-án elkövetett terrortámadások után. Ami intő jel lehet az elnök számára, hogy a szocialistáknál sem egyértelmű a megítélése, csak 53 százalék elégedett vele.

Manuel Valls kormányfővel 33 százalék elégedett, ami hat százalékos visszaesést sejtet januárhoz képest. A szocialista táborban ennél sokkal jobb arányokat mondhat magáénak, hiszen 63 százalék támogatja őt. A felmérést február 12-20 között végezték, 1968 személy megkérdezése alapján.

Szokatlan, ám eredményre vezető megoldást választottak a belgrádi Ratko Mitrović építkezési vállalat dolgozói, akik már több mint másfél éve nem kaptak fizetést. A napokban egy végrehajtó segítségével sikerült lefoglaltatniuk az igazgató nagy értékű terepjáróját – írta a Vajdaság Ma.