menekültválság;

- Menekültválság: döntő lesz a következő két hét

Egyértelmű üzenetet küldött európai partnereinek Thomas de Maiziere német belügyminiszter. Mint mondta, már csak 14 nap maradt arra, hogy konkrét intézkedéseket hozzanak a menekültválság megoldására. A következő két hét ezért döntő jelentőségű lesz – mondta el az ARD televízió egyik műsorában. Mint mondta, abban minden állam egyetért, hogy az EU külső határainak védelme prioritást élvez. 

A német belügyi tárcavezető elmondta, az EU határvédelmi szerve, a Frontex megerősítése, a NATO bevonása mellett a menekülteket visszaküldik Törökországba. A kérdés azonban az, mennyire bizonyul hatékonynak ez a mechanizmus. Ha nem megfelelő mértékben, akkor – mint mondta – más európai intézkedéseken kell elgondolkodni, akár azon, hogy a „schengeni övezet védelmét egy másik határszakaszon keresztül biztosítják”.

De Maiziere konzekvenciákkal fenyegette meg Ausztriát, ha Bécs továbbra is átengedi a menekülteket Németországba. Bécs ugyanakkor péntek óta csak 80 menekültkérelmet fogad be. A német beelügyminiszter vasárnap úgy foglalt állást, elő kívánja írni, hol lakjanak a menekültek. Ez azt a célt szolgálja, hogy elkerüljék: a menekültek gettókban éljenek. Mindezt a Welt am Sonntagnak jelentette ki.

A CDU politikusa e tervhez támogatást kapott Barbara Hendrick építésügyi minisztertől is. A belügyi tárcavezető a többi minisztertől javaslatokat vár arra, miként lehetne a javaslatot törvényi formába öntsék. Thomas de Maiziere már javaslatot is tett néhány arra, hogyan módosítsák a tartózkodási törvényt. A menekültek elhelyezéséről a tartományoknak is dönteniük kell.

Múlt héten óriási felháborodás kísérte Olaszországban, hogy a Bajnokok Ligájában az olaszok szerint rendre csapataikat – az AS Romát és az SSC Napolit - sújtották ítéleteikkel, sokan ezért megkönnyebbüléssel fogadták, hogy a Bayern München-Juventus összecsapásra egy abszolút „topbírót”, Martin Atkinsont delegálták.