kiesés;Miklós Edit;Alpesi vk;

Forrás: Miklós Edit/Facebook

- Alpesi vk - Miklós Edit kiesett, Weirather nyert

A liechtensteini Tina Weirather nyerte meg a női alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapi  szuper-óriásműlesikló versenyét az olaszországi La Thuilében, Miklós Edit kiesett.

 A 26 éves Weirather pályafutása ötödik sikerét aratta a vk-ban. Az összetettben éllovas amerikai Lindsey Vonn ezúttal harmadik lett az összetettben is második svájci Lara Gut mögött. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 54 fős mezőnyben Miklós Edit 52-es rajtszámmal vágott neki a távnak. A felső szakaszon jelentős időhátrányt szerzett, majd valamelyest javított pozícióján, a pálya középső felében azonban kiesett. 

"Annyi történt, hogy a pálya közepén lekéstem egy kaput és emiatt nem sikerült folytatnom a versenyt. Az is közrejátszott még, hogy a pálya eléggé rázós volt, ezért nem tudtam rajta jól sízni" - mondta Miklós Edit.

A szombaton lesiklásban nyolcadik Miklós Edit abban a szakági világkupában a 11. helyről várja a szezon utolsó vk-versenyét, a St. Moritz-i lesikló döntőt. Szuper-óriásműlesiklásban jövő szombaton gyűjthet újabb pontokat az andorrai Soldeu-El Tarterben.    

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
    női szuper-óriásműlesiklás:
   
1. Tina Weirather (liechtensteini) 1:17,73 p
2. Lara Gut (svájci) 1:18,30
3. Lindsey Vonn (amerikai) 1:18,37

A szakági vk állása 5 futam után (még 3 van hátra): 1. Lindsey Vonn 420 pont, 2. Lara Gut 341, 3. Tina Weirather 266
Az összetett vk állása 29 futam után (még 12 van hátra): 1. Lindsey Vonn 1200 pont, 2. Lara Gut 1177, 3. Viktoria Rebensburg (német) 878, ...35. Miklós Edit 195

Az éllovas Ferencváros a sérüléséből felépült Böde Dániel vezetésével 2-0-ra legyőzte szombaton a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában, így továbbra is toronymagasan vezeti a tabellát.