Berlinale nagydíj;Fuocomare;

- A menekülőkről szóló film nyerte az Arany Medvét Berlinben

Miközben Brüsszelben, az EU-csúcson akár önző politikai érdekek, pragmatikus megfontolások, az  európai értékekbe vetett hit, illetve a humanizmus, vagyis az emberség - végül is azok vagyunk, nem? - mentén folyt a vita a migrációs válságról, közben a cannes-i és a velencei mellett legjelentősebb A-kategóriás filmfesztiválon, a Berlinalén egyértelműen az utóbbi győzedelmeskedett. Az olasz Gianfranco Rosi filmje magával ragadta a zsűrit, miután az értékelés szerint képviseli mindazt, amiről a Berlinalénak 2016 februárjában szólnia kell - a díjátadó gálán Meryl Streep amerikai színésznő, a nemzetközi zsűri elnöke beszélt erről, amikor kihirdették a győztest. 

A legjobb filmnek járó Arany Medvét az európai menekültválságról szóló Fuocoammare (Tűz a tengeren) című olasz-francia dokumentumfilm kapta a a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) szombaton.

A Tűz a tengeren "a Berlinale szíve" - hangsúlyozta Mery Streep zsürielnök,  háromszoros Oscar-díjas színművész.

Gianfranco Rosi, mikor átvette az Arany Medvét,  kiemelte: elfogadhatatlan, hogy a tengerbe kell veszniük tragédiák elől menekülő embereknek. Ebben a pillanatban is, gondolatban mindazokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény szigetére.

Gianfranco Rosi legutóbbi munkájával, a Róma körüli autópálya mellett élő emberekről szóló Sacro GRA című dokumentumfilmmel 2013-ban a velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlánt. Új filmjéhez egy éven keresztül követte az Olaszországhoz tartozó, Tunézia és Szicília között nagyjából félúton fekvő sziget életét és a menekülteket mentő olasz parti őrség munkáját, amelyet az első kritikák szerint szívszorító és lélegzetelállító felvételekkel mutat be. A film elnyerte a Berlinale ökumenikus zsűrijének díját is.

Paula Bronstein/Getty Images

Paula Bronstein/Getty Images

Az Olaszországhoz tartozó, Tunézia és Szicília között nagyjából félúton fekvő szigetet bemutató dokumentumfilmről a német lapok is rendre szinte rajongó kritikákat közöltek. A műbírálatok visszatérő eleme, hogy a 108 perces alkotás második fele, az olasz parti őrség munkáját bemutató rész lélegzetelállító és szívszorító felvételekkel mutatja be a menekültválságot, és míg a filmművészet általában véve lassan követi a valóságot, a dokumentumfilm révén be lehet hozni a lemaradást, ezért a műfajnak van helye a nagy nemzetközi filmfesztiválok közül az aktuális társadalmi kérdésekre leginkább fogékony Berlinale versenyprogramjában.

Etienne De Malglaive/Getty Images

Etienne De Malglaive/Getty Images

A rendező a díjátadó gála után tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem akart politikai filmet készíteni, alkotása nem politikai állásfoglalás, de amikor a Lampedusán, "Európa kapujában" meglátta a tengeren az első menekültekkel zsúfolt, hánykolódó, rozzant hajót, tudta, hogy meg kell mutatnia azt a borzasztó tragédiát, ami a Földközi-tengeren nap mint nap megismétlődik. Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást erről a mészárlásról, amelyben mindannyian részt veszünk, mert nem építünk humanitárius hidat vagy nem találunk valami más megoldást - jelentette ki a rendező.

Az Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért 18 alkotás pályázott a 66. Berlinalén. Meryl Streep elmondta, hogy a zsűri "csodálatos és fontos" munkákat látott, és nem voltak nagy viták a testületben. A zsűri nagydíjával - egy Ezüst Medvével - a többi között a Senkiföldje című Oscar-díjas alkotásáról ismert bosnyák rendező, Danis Tanovic Smrt u Sarajevu (Halál Szarajevóban) című filmjét tüntették ki. A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a francia Mia Hansen-Loeve kapta L'avenir (A jövő) című filmjéért.

A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Thomas Vinterberg dán rendező Kollektivet (A kommuna) című filmjének egyik főszereplője, Trine Dryrholm kapta meg. A legjobb férfi alakítás díját az Inhebbek Hedi című tunéziai versenyfilm főszereplője, Majd Mastoura vehette át. A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Zjednoczone Stany Milosci (A szerelem egyesült állama) cím lengyel film rendező-forgatókönyvírójának, Tomasz Wasilewskinek ítélte oda a zsűri.

A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal egy 482 perces fekete-fehér filmet, Lav Diaz fülöp-szigeteki rendező Hele Sa Hiwagang Hapis (Altatódal a szomorú misztériumnak) című munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben.A valamely alkotói területen - zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka - mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét a Chang Jiang Tu (Keresztáram) című kínai film operatőre, Mark Lee Ping-Bing kapta.

A vezető filmszemlék közül az aktuális társadalmi kérdésekre leginkább nyitott Berlinale egyik fő témája az európai menekültválság volt az idén. A Tűz a tengeren sikere mellett több más díj is ezt jelzi. Például a legjobb elsőfilm 50 ezer euróval járó különdíjával az Inhebbek Hedit - Mohamed Ben Attia rendezését - tüntették ki, amely egy kényszerházasság elől menekülő fiatalember történetét beszéli el.

A rövidfilmes zsűri három díjából kettőt menekültekről szóló filmek kaptak. Az Ezüst Medvével Mahdi Fleifel A Man Returned (Egy férfi visszatér) című brit-dán-holland koprodukcióját tüntették ki, amely egy palesztin menekültről szól, a 20 ezer euróval járó Audi rövidfilm díjat - amelyet az autógyár támogatásával az idén másodszor osztottak ki - pedig Chiang Wei Liang tajvani rendező Jin zhi xia mao (Kikötni tilos)című alkotása kapta.

A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét Leonor Teles portugál rendező Balada de um Batráquio (Batráquio balladája) című kapta.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 77 országból 436 filmet mutattak be, köztük két magyar alkotást, Bucsi Réka LOVE című rajzanimációs rövidfilmjét és Fliegauf Bence Liliom ösvény című munkáját. Az utolsó nap csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.



A Sas Fészekben folytatódik az egyetlen pesti politikai kabaréműsor: Zsebrepacsi, avagy a vidám botrányország.  A délutáni előadásra készülve, a Népszava fotósa tanúja lehetett a röpke "kockás inges demonstrációnak."