Lázár;Gallóné;

- Lázár ne leckéztessen! - Gallóné is megválaszolt a miniszternek

Ne oktasson ki bennünket Lázár János, mert épp a kormány használja fel folyton saját céljaira a gyerekeket – ezt a Klubrádió Esti gyors című műsorában mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Gallóné Lázár Jánosnak, a csütörtöki kormányinfón mondott szavaira reagált.

A PSZ elnöke emlékeztetett a tavalyi március 15-ére, amikor a kormány toborzott gyerekeket a saját központi ünnepségére, valamint felemlítette azt is, amikor egy kormányablak átadásához óvodásokat vonultattak fel, a gyerekek műsort adtak a kormány gondoskodását dicsőítendő. De nem lehet elfelejteni azt sem, amikor a határzár építésén dolgozó katonákhoz is óvodásokat és hozzá tévéseket vezényeltek ki. Galló Istvánné arról is beszélt, hogy a múlt pénteki kormánnyal folytatott tárgyalás után ígéretet kaptak arra, hogy a hét közepére írásos választ kapnak 25 pontjukra, ez idáig még nem jött meg. Hozzátette: nem tartja szerencsésnek, hogy a kormány a sajtóval üzeni meg, miről kellene tárgyalni.

lásd még: A PDSZ megválaszolt Lázárnak

Tanúként hallgatták meg a selypi eternitgyár egykori vezetőit abban a perben, amelyet azbesztózisban szenvedő betegek indítottak a magyar állam ellen. Elmondásuk szerint a mérgező anyag feldolgozása zárt rendszerben működött, ennek ellenére mégis előfordulhatott, hogy azbesztcementes por és iszap került ki a gyár területéről. A tanúk azt is elmondták: a mérgező hulladékokat a dolgozók hazavihették, hogy azzal szigeteljék a padlást.