Forma-1;Stephen Fitzpatrick;Manor;

Rio Haryanto a Manor versenyzőjeként debütál a Forma–1-ben
FOTÓ: GETTY IMAGES/CLIVE MASON

- Teljes a Forma-1 idei mezőnye

Elkelt az utolsó hely is a Forma-1-ben, miután az idén már Mercedes erőforrásokat használó Manor bejelentette az indonéz Rio Haryanto érkezését. Ezzel a 23 éves pilóta képviselheti elsőként hazáját a száguldó cirkuszban. 

"Rio először hatévesen ült gokartba. Állhatatos versenyző a pályán és azon kívül is" – méltatta új szerzeményüket a csapat tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick. Haryanto 2008 óta vezet együléses kategóriákban. Az előző éveket a GP2-ben töltötte, ahol tavaly három versenyt is nyert, s a bajnoki tabella negyedik helyén zárt. Korábban már három Forma-1-es tesztet is teljesített, legutóbb múlt év végén Abu-Dzabiban.

Az indonéz versenyző riválisai a posztra a csapat tavalyi két pilótája, az akkor még Marussia-Ferrari néven futó istállót erősítő amerikai Alexander Rossi és a brit Will Stevens voltak. A Manor ezzel két újonccal – a másik ülés a német túraautó-világbajnokság tavalyi győzteséé, Pascal Wehrleiné – vág neki a 2016-os szezonnak, melynek első futamát március 20-án Ausztráliában rendezik. A barcelonai teszt viszont már jövő hétfőn megkezdődik.

"Remek csomagot rakott össze a csapat” – mesélte Haryanto. – Melborune óriási élmény lesz számomra. Ez a szezon esélyt kínál arra, hogy képviseljem Ázsiát a Forma-1-ben.” A Manor a fiatal pilóta szerződtetésével a hírek szerint több mint 10 millió angol fontos támogatáshoz jut, ráadásul új piacot is meghódíthat a Távol-Keleten.

A 2016-os rajtrács
Mercedes: Lewis Hamilton (brit), Nico Rosberg (német)
Ferrari: Sebastian Vettel (német), Kimi Räikkönen (finn)
Williams: Felipe Massa (brazil), Valtteri Bottas (finn)
Red Bull: Daniel Ricciardo (ausztrál), Danyiil Kvjat (orosz)
Force India: Nico Hülkenberg (német), Sergio Pérez (mexikói)
Renault: Kevin Magnussen (dán), Jolyon Palmer (brit)
Toro Rosso: Max Verstappen (holland), Carlos Sainz Jr. (spanyol)
Sauber: Marcus Ericsson (svéd), Felipe Nasr (brazil)
McLaren-Honda: Fernando Alonso (spanyol), Jenson Button (brit)
Manor: Pascal Wehrlein (német), Rio Haryanto (indonéz)
Haas: Romain Grosjean (francia), Esteban Gutiérrez (mexikói)



Kvótát szerzett a riói olimpiára Segun Toriola nigériai asztaliteniszező, ezzel sporttörténelmet írt, mert ő az első afrikai sportoló, aki hétszer is részt vehet az ötkarikás játékokon.