sztrájk;Volán;

FOTÓ: Népszava

- Sztrájkra készülődnek a Volán-dolgozók

Folytatja a sztrájk megkezdett előkészületeit a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, mert a munkáltató legújabb, 1 százalékos béremelési ajánlatát még tárgyalási alapnak sem tekintik - közölte a szervezet kedden.

A hat tárgyaló szakszervezetet tömörítő fórum közölte: a sztrájkbizottság kezdeményezte a munkabeszüntetéshez szükséges kötelező egyeztetési eljárás lefolytatását. Ha nem lesz megállapodás február 28-ig, akkor márciusban sztrájkba kezdenek a Volán társaságok dolgozói - írták.

Baranyai Zoltán, a szervezet szóvivője a közlemény szerint elmondta, hogy az érdekvédők egyöntetűen kiálltak a korábbi követelésük mellett, ami 7,5 százalékos bérfejlesztés és a volános ágazat bérfelzárkóztatása. A munkáltató a következő tárgyalási napot február 22-ére tűzte ki.

A szakszervezetek egy hete alakítottak sztrájkbizottságot, mert eredménytelen volt a bértárgyalás második fordulója, miután a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) az alágazatban dolgozók számára ismét nulla százalékos béremelési ajánlatot tett. A Volán-társaságok munkavállalóit érintő 2016. évi alágazati bértárgyalások február 1-jén kezdődtek meg.

Összesen nyolc előterjesztést tárgyal ma az Országgyűlés, köztük a postatörvény módosításáról szóló javaslatot, amely szerint semmilyen adat nem lehet közérdekű, amely aránytalan sérelmet okozna a posta üzleti tevékenysége szempontjából. Napirend előtt az egészségügyről, a postatörvény módosításáról, a Széchenyi-emlékévről és a családi otthonteremtési programról (csok) volt szó, majd a Vegyifegyver Tilalmi Szervezetről és a konzuli védelemről folytattak általános vitát. Az Országgyűlés később az olimpiai pályázat készítésének támogatását célzó adótörvény-módosításról tárgyalt.