Nem a történet fordulatainak eredetisége, s még nem is Batman megjelenítése miatt dicsérem, mert a főszereplő Christian Bale ezúttal kissé halvány volt, hanem Heath Ledger miatt, aki a gonosz Jokert alakította. Ledgernek ez az egyik utolsó filmje, amiért aztán posztumusz Oscar-díjat kapott. Az igazsághoz tartozik, hogy már korábban, egy meleg barátság történetében játszott szerepért jelölték erre a díjra.
Engem is meglepett, hogy egy ilyen, kizárólag szórakoztatásra készült filmben alakított figuráért Oscart lehet kapni. De jól tették az amerikai filmakadémia tagjai, hogy odaítélték neki. Heath Ledger maga volt a megtestesült gonosz, s nemcsak festett arcáért, igen jó dialógusaiért, mozdulataiért, hanem mert egy olyan idegbeteg gonoszt játszott, aki elvesztette minden társadalmi kontrollját, s csak magára tud figyelni. Mondhatni szinte szerencsétlen lélek, aki nem tud másmilyen lenni.
És akkor a magyar szinkron készítői meghívták szinkronizálni Stohl Andrást, aki hangja minden árnyalatával életre keltette Jokert. Még az idegbetegségre utaló nyelv-kidugásoknak is valahogy hangot talált. A magyar szinkronizálás – szerintem majdnem egyedüliként Európában –, évtizedeken át szenzációs volt, és talán maradt is, mert a tévécsatornák, a mozik sem akarják elhanyagolni a nehezen olvasó időseket. (Gondoljunk csak Haumann Péter Hókuszpókjára, vagy akárcsak Bács Ferenc Tigrisére a Micimackóban, de természetesen nemcsak a rajzfilmek magyar szinkronszövegei és hangjai kiválóak). Gratulálunk Stohl Andrásnak, és természetesen a többi szinkronhangnak is!