6.oldal;televízió;média;balesetek;katasztrófák;

- Balesetek

Nézegetve a kormánytévéket, legtöbbször az a benyomásom, mintha a katasztrófa hírek jobban érdekelnék őket a politika eseményeinél is. Kivétel persze, ha a Fidesz mondanivalóját kell sugározni. A minap az M1-en igen részletesen ismertette a megdöbbentő német vonat szerencsétlenséget. A helyszínen megjelent tudósító élvezettel ecsetelte, hogy nem műszaki hiba okozta a bajt, hanem valamelyik biztonsági felelős vétke. Két vonat közeledett, az illető megpróbált úgy lavírozni, hogy a kis késéssel érkezettet vigye be, de nem sikerült. Tömegbaleset. Ugyanilyen élvezettel mutatják a romokat, ha Ázsiában földrengés pusztít. Több szó esik róluk, mint a rohamosan romló honi bűnözési viszonyokról. Hogy gyorsan siklik a kés, Pesten is, de az országban másutt is. A háttérről, a társadalmi okokról illenék többet tudatni, de azt odafönn nem kedvelik.

Münchenben tegnap megnyílt az 52. nemzetközi biztonságpolitikai konferencia. A fórumot Ursula von der Leyen német és Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter nyitotta meg. Felszólalt az első napon II. Abdalláh jordániai király, a tanácskozásra a bajor fővárosba érkezett Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, Petro Porosenko ukrán elnök, Asraf Gáni afgán elnök, Hajder al-Abadi iraki kormányfő és többszáz vezető politikus. A konferencia előestéjén elvi megegyezés született a szíriai fegyvernyugvásról.