nemzeti légitársaság;orosz gépek;

Illusztráció/Thinkstock

- Fidesz-trükk: új "nemzeti" légitársaság alakul orosz gépekkel

Az állami tévében jelentették be hétfő este a hírt: új magyar nemzeti légitársaság alapításáról tárgyalt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetékese és az orosz Szuhoj repülőgépgyártó képviselője Budapesten.

A tervek szerint a gyártó hat új repülőgépet és pénzt is adna a légitársaság létrehozásához.

Az is kiderült, hogy az orosz cég már tavaly októberben egyeztetett erről a minisztériummal. A felek becslése szerint a magyar bruttó hazai terméknek (GDP) évente 110 millió eurós (34 milliárd forint) hasznot termelne egy nemzeti légitársaság létrehozása - hangzott el. Jevgenyij Andrasnyikov, a Szuhoj polgári repülőgépek gyártásáért felelős vezérigazgató-helyettese a hírműsornak azt mondta, a cégnek és Superjet 100-as gépüknek kiváló ugródeszka lenne a magyar nemzeti légitársaság, ugyanakkor megbízható partnerek lennének, nem csak az új vállalat sikereit, hanem a kockázatait is vállalnák.

Tasó László, a szaktárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a műsorban azt mondta, valamennyi ilyen vagy ilyen jellegű projektet, amely a lakosság, az ország érdekeinek a szolgálatában áll vagy állhat, azt megvizsgálják és támogatják. A Malév, az egykori magyar nemzeti légitársaság, 4 évvel ezelőtt, 2012. február 4-én állt le szinte folyamatos 66 évnyi működés után.

A Szuhoj 2000-ben kezdte el tervezni az olasz Alenia Aermacchival közösen a Superjet 100-as regionális, sugárhajtású repülőgépét, amely 2011-ben mutatkozott be az Armavia flottájában. A konfigurációtól függően 78-98 utas szállítására alkalmas gépből eddig 368-at adtak el, elsősorban orosz légitársaságok állították eddig üzembe a típust.

Az idén is meghirdette a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében a kedvezményes, nyugdíjasoknak szóló üdülési lehetőséget és fürdőjegyeket.