oktatás;Balog Zoltán;

- Balog Zoltán szerint a kritizálók a múltat sírják vissza

Mint a Népszava is megírta, a pedagógus-sztrájkbizottság pontokba szedve fogalmazta meg követeléseit, amelynek kapcsán az elmúlt hónapokban több alkalommal egyeztettek a kormányoldal képviselőivel. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a sztrájkbizottság nevében ismertette 25 pontos követésüket, amelyben többek között elvárják a tananyag radikális csökkentését, a kötelező tanulói óraszámok mérséklését. A követelések között szerepel az általános iskolában a délután négy óráig tartó kötelező benntartózkodás megszüntetése, és eltörölnék a kötött munkaidőt is. Olyan azonban sehol nem szerepel benne,  oda kellene visszajuttatni a magyar köznevelés rendszerét, ahol 10-20 éve vagy 50-60 éve volt. Balog Zoltán ugyanis erre, mint képtelenségre hivatkozva utasított el "megfogalmazott kritikákat." 

Az Emmi minisztere a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán azt mondta: ( ha nehéz értelmezni, a hiba nem biztos, hogy az ön "készülékében" van) fontos arról is beszélni, hogy ma is vannak, akik bemennek az osztályterembe, akiknek örülnek a diákok, ma is vannak, akik jól tanítanak, akik jól tanulnak, és az iskolák többségében jól lehet tanulni.

Balog Zoltán az elmúlt hetekben megfogalmazott kritikákra reagálva leszögezte: az nem fogadható el, ha valaki úgy gondolja, oda kellene visszajuttatni a magyar köznevelés rendszerét, ahol 10-20 éve vagy 50-60 éve volt. Sőt, azt is hozzátette, ez bizony nem fog menni, ebben nem tudnak partnerek lenni.

A Tigáz a Klik-nek üzent: fizessen időben, mint az állampolgárok!
Gyöngyöstarján polgármestere reggel közölte.arra számít, hogy még ma visszakapcsolja a gázt a szolgáltató, így újra lesz fűtés a Heves megyei település általános iskolájában, a helyi művelődési házban és könyvtárban, valamint a polgármesteri hivatalban is. A Tigáz szóvivője, Száraz Gábor elmondta: miután a Klik rendezte a tartozását a gázkereskedő MET Magyarország Zrt.-nek, ők 24 órán belül visszakötik a gázt. A legfontosabb persze az lenne, hogy a Klik, mint az állampolgárok, fizessen időben a szolgáltatásért - üzente a központnak.
update: 13.20-kor hírül adta az MTI: visszakapcsolta a szolgáltató a gázt a gyöngyöstarjáni iskolában és az azzal egy rendszeren lévő önkormányzati intézményekben, így a művelődési házban és könyvtárban, valamint a polgármesteri hivatalban.

 

A világ változik és nekünk is változni kell - terelte filozófiai síkra a gondolatmenetet, hozzátéve: ha az ország az oktatás terén a helyét meg akarja őrizni, illetve javítani kíván rajta, akkor többet kell dolgozni, nemcsak a pedagógusoknak, de nekik is. Majd megengedőbben: az ugyanakkor jogos elvárás, hogy az érdemi többletmunkáért tisztességes bérnek kell járnia.

A tárcavezető megismételte az oktatásügyben kirobbant "lázongás" kezdete óta már számtalanszor hangoztatott állítólagos adatokat, miszerint: a pedagógusok bérének emelésére plusz 234 milliárd forintot fordítottak, ilyen arányú növelésre az elmúlt 70-80 évben nem volt példa. Szerinte ez kifejezi a szakma presztízsét is. A tanárok megérdemlik, mert tisztességesen dolgoznak, és a kormány szeretné jelezni elismerését - közölte a miniszter.

Kitért arra is, hogy ma 1237 hallgató tanul osztatlan tanárképzésben az ösztöndíjjal, és eddig 603 millió forintot folyósítottak e célra. A hallgatók havi 25, 50, illetve 75 ezer forintos összeget kaphatnak. Jelezte: a tanárképzés megújítása mellett a továbbképzés átalakításán is gondolkodnak uniós források bevonásával.

Az ünnepségen részt vett Palkovics László, aki - mint szombaton kiderült - a felsőoktatás mellett már a köznevelésért is felel a jövőben oktatási államtitkárként. Mint elmondta, a kezdeti időszakban várhatóan kéthetente ülésezik majd a köznevelési kerekasztal, két ülés között pedig a felállítandó munkacsoportokban folyik majd a munka, és minden előzetesen felvetett probléma napirendre kerülhet majd. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működése kapcsán jelezte: áttekintik, hogy mely ügyeket lehet közelebb vinni az iskolákhoz, és aminek nem kell szükségszerűen központi kézben lennie, vissza lehet adni az intézményeknek. Arra az újságírói felvetésre, hogy az államtitkárságok egyesítésével számítani kell-e elbocsátásokra a minisztériumban, azt mondta: a feladatok mennyisége nem változott, emiatt leépítések nem lesznek. Az Oktatási Hivatal jövőjéről közölte: február 10-én lesz kormányülés, és azon születik majd döntés. Ő személy szerint az Oktatási Hivatalt fontos egységnek tartja, a funkciója biztosan nem szűnik meg. Mint megjegyezte, a maga részéről azon az állásponton van, hogy a hivatalnak a jelenlegi formában kell megmaradnia.

Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is nyilvánosságra hozta követeléseit ( "időutazásról" ebben sincs szó)  


1. Szükségesnek tartjuk, hogy a tárgyalásokon a kormányzati oldal részéről az egyeztetéseket vezető tisztviselő döntési kompetenciával rendelkezzen.
2. Szükségesnek tartjuk, hogy a kerekasztal, valóban kerek asztal legyen. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a képviselettel rendelkező szakmai/érdekvédelmi (civil) szervezetek helyet kapjanak annál.
3. Szükségesnek tartjuk, hogy a tárgyalások a nyilvánosság előtt történjenek.
4. Szükségesnek tartjuk, hogy az egyeztetésekről hangfelvétel készüljön, s ezeket a résztvevők megkapják.
5. Szükségesnek tartjuk, hogy a tárgyalások levezetőjenek személye rotációs elv alapján legyen kiválasztva.
6. Szükségesnek tartjuk, hogy a tárgyalások kezdetén történjen meg a rövidtávon megoldható problémák és a hosszú távon kezelendő kérdések elkülönítése.
A tárgyalások napirendjét javasoljuk kiegészíteni az alábbiakkal:
a. A diákok terhelésének csökkentése,
b. a tankönyv választás szabadságának biztosítása,
c. a tanszabadság visszaállítása,
d. az ún. kötött munkaidő eltörlése, a pedagógusok kötelező óraszámának 22-ben történő rögzítése,
e. az intézményi autonómia biztosítása, az igazgatók munkáltatói és gazdálkodási jogkörének helyreállítása,
f. a Nemzeti Pedagóguskar köztestületi jellegének, és kötelező tagságának megszüntetése,
g. a pedagógus életpályamodell és minősítési rendszer felülvizsgálata, a béremeléssel kapcsolatos korábbi megállapodás érvényesítése (minimál bérhez kötés)
h. a NAT és a kerettantervek átdolgozása, a bennük lévő tananyag mennyiségének jelentős csökkentése, a felsorolás természetesen nem teljes körű.
i. a közoktatás működőképességének fenntartása érdekében elengedhetetlen az állam szerepvállalásának határozott átgondolása, ezen belül megkerülhetetlen a KLIK átszervezésének/megszüntetésének kérdése.
A PSZ nem vesz részt a kerekasztalon
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem vesz részt a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülésén. A szakszervezet országos vezetőségének hétfői döntéséről közleményben tájékoztattak. A PSZ országos vezetősége ugyanakkor fontosnak tartja a kormánnyal való egyeztetések folytatását, és arra utasította a tömörülés elnökét, hogy a pedagógusok sztrájkbizottsága ülésein képviselje a PSZ XXV. kongresszusa által elfogadott követeléseket és az azok megoldására készített javaslatokat.

Február 28-án tartja idei évértékelő beszédét Orbán Viktor kormányfő Budapesten, a Várkert Bazárban - erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a jól informált Magyar Idők értesülését az amúgy szintén jól informált MTI-nek.