birkózás;kötöttfogású birkózás;Kötöttfogású Magyar Nagydíj;

- Magyar éremeső a Kötöttfogású Nagydíjon

A címvédő Korpási Bálint megnyerte a 71 kilogrammosok küzdelmét a Szombathelyen rendezett kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon, melynek vasárnapi programját további egy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a magyar csapat.

A Polyák Imre-emlékverseny második napján a szombatihoz hasonlóan négy súlycsoport küzdelmeit bonyolították le az Arena Savariában, ám ezúttal a négyből kettő - a 71 és a 80 kg - nem olimpiai kategória volt, ezekben pedig alacsony volt az indulói létszám, így pedig a program is gyorsabban pörgött le, mint az előző napon.

A magyar válogatott első számú emberei közül Korpási hozta a papírformát, az olimpiai és a világbajnoki bronzérmes Módos Péter (59 kg) ugyanakkor rögtön első mérkőzésén kikapott, míg a 2009-es vb-győztes Kiss Balázs (98 kg) három győzelem után az elődöntőben kikapott, s végül ötödik lett.

A tavaly Európa Játékok-ezüstérmes Korpási magabiztos, jó birkózással menetelt a döntőig. A nyolcaddöntőben a kínai Jian Jin-csenget, a következő körben pedig a horvát Dominik Etlingert győzte le. Az elődöntőben aztán a cseh Jan Zizka várt rá, aki nem jelentett komoly akadályt számára, s 8-0-ás technikai tussal vívta ki a finálés szereplést.

A finálé bizonyította, hogy Korpásinak ebben a súlyban a hazai mezőnyben - amennyiben Lőrincz Tamás eredeti súlyában, 66 kilóban versenyez - nincs igazán ellenfele, ugyanis a másik ágról - a román Claudiu Hinoveanu, majd Tompa Miklós legyőzésével - döntőbe került Fritsch Róbert három percet sem bírt ki ellene. Korpási gyönyörű akciókkal 8-0-ás technikai tusgyőzelmet aratott. 

Kiss Balázs jól kezdte a napot, a kínai Meng Ling-ce ellen kirobbanó birkózással győzött 9-0-ás technikai tussal, majd a nyolcaddöntőben Németh Ivánt is biztosan verte (4-0). A nyolc között az osztrák Daniel Gastl már lényegesen nagyobb gondot okozott neki, s ugyan sikeréhez nem férhetett étség, akciót - egy kiléptetésen kívül - nem tudott rajta csinálni (2-0).

Az elődöntőben aztán egy kínai izomkolosszus, Hsziao Ti volt a riválisa, akivel elkeseredett, véres küzdelmet vívott, mely során fejsérülés miatt mindkettejüket kellett ápolni. Kiss szokásához híven ment előre keményen, ám Hsziaót nem tudta feltörni, viszont riválisa mögé tudott kerülni, majd később meg is pörgette, s végül 5-3-ra nyert. A tavalyi nagydíjon győztes, 33 éves Kiss később a Majoros Ármin elleni bronzmérkőzésre nem állt ki. 

Majoros mellett vasárnap Tompa Miklós (71 kg), Szabó Patrik (80 kg), Kéri Zoltán (80 kg) és Varga Ádám is harmadik helyen végzett. A magyar csapat ezzel két első, egy második és öt harmadik helyezéssel zárta a szombathelyi viadalt.

"Összességében nem vagyok elégedett, még úgy sem, hogy Lőrincz Tamás és Korpási Bálint maximálisan hozta magát" - kezdte értékelését az MTI-nek Sike András szövetségi kapitány. - "Bácsi Pétertől, Szabó Lászlótól és Kiss Balázstól is egyértelműen többet vártam, de előbbi kettőnél taktikai problémák voltak, Kiss pedig állandóan lepattogott kínai ellenfeléről."
    A szakvezető elmondta, hogy a következő időszakban egyre több verseny vár majd a csapatra, s reméli, hogy az április közepén kezdődő olimpiai kvalifikációs versenyekre úgy tudnak majd utazni, hogy minden súlycsoportban esélyük legyen a riói szereplés kivívására. A márciusi Európa-bajnokságot a kapitány jó felkészülési állomásnak nevezte a kvalifikációs viadalok előtt, ezért az első csapattal utazik majd el, igaz, Lőrincz Tamás és Bácsi Péter nem fog majd visszafogyasztani az ötkarikás súlyukba, azaz előbbi 71, utóbbi pedig 80 kilóban szerepelhet majd. 
    
Eredmények, döntők:

59 kg:
Haszegava Kohej (japán)-Ota Sinobu (japán) 2-2

71 kg:
Korpási Bálint-Fritsch Róbert 8-0 technikai tus

80 kg:
Pavel Pamincsuk (fehérorosz)-Rajbek Bisultanov (dán) 8-6

98 kg:

Hsziao Ti (kínai)-Daigoro Timoncini (olasz) 4-1

Krasz­nai Tünde egy in­du­la­tos Fa­ce­book-be­jegy­zés­ben cá­folta a plety­kát, mi­sze­rint vég­leg sza­kí­tott volna a szín­házi vi­lág­gal - szúrta ki a Ripost. Az X Faktorból ismert énekesnő szerint mindez csak rossz­in­du­latú új­ság­írók agy­szü­le­mé­nye, azt azon­ban nem ta­gadta, hogy ki­rúg­ták a Kazán Ist­ván Ka­ma­ra­szín­ház­ból.