oktatás;Fidesz;Balog Zoltán;Czunyiné;

- Csupa izgalom: a Fidesz reagál a Fidesz-kormány döntésére

A köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok, nem az államtitkárok és nem is a pedagógusokra rátelepedő hergelők - így reagált a Fidesz országgyűlési frakciója Balog miniszter bejelentésére, illetve az ellenzéki pártok oktatással kapcsolatos nyilatkozataira.

de van még, olvasson: 

Akik ma a pedagógusokat politikai célokra használják, kormányzásuk alatt csökkentették a fizetésüket, több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust tettek utcára, és a liberálisok oktatásukkal lerontották a diákok teljesítményét. 

és, illetve pedig:

A lehető legszélesebb párbeszéd kezdődött a pedagógusokkal, hogy velük együtt csökkentsék a bürokratikus terheket, javítsák az iskolák működését, és versenyképesebb tudást biztosítsanak a gyermekeknek.

De az MTI-hez eljuttatott közleményben azt is felemlegetik, hogy a polgári kormány 50 százalékos béremelést hajt végre a pedagógusoknál, amire eddig 234 milliárd forintot fordított, országszerte felújítják az iskolákat, csökkentik a szülők terheit is. A rendszerváltás óta soha annyi gyermek nem részesült ingyenes tankönyvellátásban és ingyenes étkeztetésben, mint most. 

Hurrá. 

Az MSZP felszólítja a kormányt: ne az embereken próbáljon meg spórolni, hanem lopjon kevesebbet, hogy több maradjon az oktatásra, az egészségügyre és a fizetések emelésére.