Németország;Belgium;atomreaktor;

- Kiverte a biztosítékot a belga atomreaktor

Bíróságnál tett panaszt a németországi Aachen városa a belgiumi Tihange atomerőmű ellen – így döntött a városrégiós bizottság egyhangúan hozott határozata szerint. A 2-es számú reaktor újbóli üzembe helyezése ellen tiltakoznak ily módon. Az erőművet 2014 márciusában biztonsági okokra hivatkozva kapcsolták le a hálózatról, de 2015-ben ismét működtetni kezdték. A cél az, hogy a belga hatóságoknál indított eljárással elérjék a reaktor végső bezárását.

Aachen azt is közölte, hogy támogatja a Greenpeace bírósági beadványát, amelyet szintén a Tihange 1 ellen indítottak. Egyelőre vizsgálják a lehetőségét annak, milyen indokkal indíthatnának pert. Az eljárást Észak-Rajna-Vesztfália, és Rajnavidék-Pfalz öt körzete, továbbá öt hollandiai település is támogatja.

Simon Zsolt, a szlovákiai Híd alelnöke keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a mezőgazdasági tárca Szlovákia szégyene, az országot hatalmas pénzekkel, és a polgárokat pedig munkahelyekkel rövidíti meg – közölte az Új Szó.