Az Eucharisztikus Világkongresszuson a papság, egyházi személyek, világiak gyűlnek össze, előadásokat szerveznek, közös imákat tartanak és szentségimádáson vesznek részt azzal a céllal, hogy érthetőbbé tegyék a Krisztus által az utolsó vacsorán meghirdetett áldozatbemutatást, népszerűsítsék az Oltáriszentség tiszteletét. Az első kongresszust 1881-ben, a franciaországi Lille-ben rendezték meg Gaston de Ségur püspök kezdeményezésére. Kezdetben csak regionális találkozóról volt szó, s az ötlet nem is talált túlságosan sok követőre, ám évről évre egyre nagyobb befolyása lett. Amikor a hatodik, 1890-ben megrendezett antwerpeni kongresszuson a Mechelen püspöke, Pierre-Lambert Goossens áldást osztott, mintegy 150 ezren voltak jelen. Első ízben 1893-ban rendezték az eseményt Európán kívül, Jeruzsálemben.
A város akkor még az Oszmán Birodalomhoz tartozott, s először fordult elő, hogy a pápa küldöttel képviseltette magát. Az 1900-as évek elején ugyan a vendégek többsége francia nyelvterületről érkezett, mind több zarándok kelt azonban útra Közép-Európából is. Elmondható ugyanakkor, hogy 1908-ig döntően franciaországi és belgiumi színhelyek adtak otthont az Eucharisztikus Világkongresszusnak. Az 1905-ös rómain maga X. Piusz pápa is részt vett. Bejelentette, hogy ettől fogva a Szentszék minden rendezvényen pápai legátussal képviselteti magát. 1908-tól a kongresszust már a világ különböző államaiban rendezték meg. 1910-ben első ízben tanácskoztak az eucharisztiát érintő kérdésekről Európán kívül, ekkor a kanadai Montrealban gyűltek össze.
1914-től különböző témákat határoztak meg a kongresszusra, ám a legközelebbit az első világháború, illetve az azt követő feszült évek miatt csak 1922-ben tartották meg, amelyet a béke témakörének szenteltek. Az esemény „csúcspontja” XI. Piusz szentmiséje volt. Ezután általában kétévente rendezték meg a kongresszust, 1934-ben első ízben Dél-Amerikában, Argentínában. A pápai küldött Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Piusz volt. Több mint egymillióan gyűltek össze a Buenos Aires-i Palmero Parkban, hogy a pápai áldást hallják. A következőt nem kettő, hanem három év után rendezték meg a Fülöp-szigeteken. Itt másfélmillióan jelentek meg a manilai Rizal parkban tartott szentmisén.
Az egy évvel későbbi, 1938-as budapesti világkongresszus a magyar katolikus egyház történetének legfontosabb eseményei közé tartozott. Számos külföldi vendég érkezett a fővárosba, köztük 14 bíboros, 48 érsek, 97 püspök, továbbá több tízezer zarándok. Az eseményt a második világháború szele is megérintette, hiszen németek nem voltak jelen Hitler tiltása miatt.
A magyar püspökök már 1929-ben arra törekedtek, hogy 1938-ban rendezhesse meg az ország a nagy eseményt, Serédi Jusztinián hercegprímás beszédében is ezt az időpontot jelölte meg, ezzel ugyanis azt egybekapcsolhatták az államalapító Szent István halálának 900. évfordulójával. A sikeres „lobbitevékenységnek” köszönhetően 1936-ban Párizsban egyhangú döntéssel ítélték Budapestnek a rendezési jogot. Az eseményt az eucharisztikus szentév vezette be, amelyet a Szent István bazilikában megtartott vesperás keretében rendeztek meg. A világkongresszus 1938. május 23-tól 29-ig tartott. Az ünnepségeket egyházi részről az Actio Catholica szervezte meg, amely különféle propagandaanyagokkal, a rádióban elhangzott reklámokkal népszerűsítette az eseményt.
A kongresszus emlékérme FORRÁS: WIKIPÉDIA
Az Eucharisztikus Világkongresszusnak különleges jelentősége volt az akkori Magyarországon, hiszen az emberekben még élénken éltek Trianon emlékei, ezért úgy kezelték, mintha az a nemzeti egység szimbóluma lenne, amely összeköti a szomszédos országokban rekedt magyar katolikusokat. Emellett olyan üzenete is volt, hogy Magyarország a katolicizmus fontos és megbízható bástyája is maradt Európában. Az egyik, a Szent István bazilikában tartott szentmisén például mintegy háromezer rendőr vett részt.
A kormány erőteljesen vett részt az előkészületekben a Szent István Emlékév Országos Bizottsága révén. Ennek a jelentős szerepvállalásnak oka volt az is, hogy az állam és az egyház amúgy is ezer szállal kötődött egymáshoz. Jellemző, hogy az esemény fővédnöke Horthy Miklós kormányzó lett. A kongresszuson a Vatikánt ismét Eugenio Pacelli képviselte legátusként, akit nem egészen egy évvel később választottak meg egyházfőnek a Bíborosi Kollégium tagjai.
A kongresszus alatt egy sor rendezvényt tartottak, így ennek keretében került sor a nemzetközi missziós konferenciára, megbeszéléseket folytattak a keresztény egység megteremtéséről, 45 ezer fő részvételével megtartották a „magyar leányok gyűlését”, elmélkedtek az „eucharisztia és a falu” témájáról. Az esemény csúcspontjaként, 1938. május 30-án a szentszéki legátus, a későbbi XII. Piusz szentmiséjével megnyitották a Szent István évet, Serédi prímás pedig felajánlotta az országot Jézus Szentséges Szívének.
A második világháború után legközelebb csak 1952-ben rendeztek Eucharisztikus Világkongresszust. A barcelonai esemény fő témája a béke volt, több száz püspök vett részt. Ezután 3-4-5 évente tartották meg az eseményt. Az 1960-ast külön XII. Piusz kérésére rendezték Münchenben, ahol egykor apostoli nunciusként szolgált. 1964-ben pedig először kerítettek rá sort olyan országban, Indiában, ahol jelentős kisebbségben élnek a katolikusok. A 2000-es szentévben Rómában, majd a mexikói Guadalajarában, a kanadai Quebecben, Dublinban, legutóbb pedig a fülöp-szigeteki Cebuban tartották az eseményt, 2020-ban pedig 82 év múltán ismét Budapesten rendezik meg.
