időjárás;hóvirág;

MTI Fotó: Rosta Tibor

- 15 fokos, hóvirágos kedd

Éjszaka eleinte gyengén felhős területek is lesznek, majd megnövekszik a fátyolfelhőzet, kedden felhős jellegű időre számíthatunk, de  csapadék nem valószínű. A nyugati, délnyugati szél sokfelé megélénkül, északkeleten meg is erősödik. Hajnalban nyugaton, délen foltokban köd képződik.  A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.    A legmagasabb nappali 10 és 17 fok között valószínű.  

Szerdán is borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Hajnalban 1-8, napközben 8-14 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön a nyugati országrészben viharossá fokozódik a szél, de eső már csak elvétve fordulhat elő. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet 5-9 fok között alakul.

Pénteken északon elvétve előfordulhat egy-egy zápor, de emellett többórás napsütésre kell készülni. A délnyugati szél időnként megélénkül. Hajnalban 0, napközben 7-12 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton nem várható csapadék, de időnként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 0 fok körül, a maximumhőmérséklet 8-14 fok között alakul.

Vasárnap többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű, de megélénkül, helyenként meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb hőmérséklet 10-16 fok között alakul.

A Magyar Bírói Egyesület  hétfőn közleményben szólította fel a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és a közélet szereplőit, hogy tartózkodjanak a bíróságok és felsőbb bírósági döntések befolyásolására alkalmas nyilatkozatoktól.