Manchester City;Bayern München;Pep Guardiola;Carlo Ancelloti;

A sztáredző Angliába igazol
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Az MC-nél folytatja Guardiola

Vége a találgatásoknak: Pep Guardiola vezetőedző nyártól az angol élvonalbeli Manchester Citynél folytatja a pályafutását. A katalán tréner még tavaly decemberben jelezte, hogy – három szezont követően – az aktuális szezon végén feláll a Bayern München kispadjáról, helyét pedig Carlo Ancelloti veszi át.

Az angol lapok azt írták, a 44 éves spanyol edző három idényre szóló szerződést írt alá a manchesteri klubbal, amelytől évente 25 millió eurós, azaz 7,8 milliárd forintos fizetést kap. Ezzel ő lesz a világ legjobban kereső futballedzője, az eddigi bérének – évi 12 millió euró, azaz 3,7 milliárd forint – pedig több mint a dupláját kapja majd. A hatalmas fizetés persze nem meglepő, a Premier League második helyezettjéhez 2008 nyarán érkezett tulajdonos, Manszúr sejk évről-évre pumpálja az eurómilliókat klubjába.

A hírt természetesen nem hagyta szó nélkül a Manchester City jelenlegi vezetőedzője, Manuel Pellegrini sem. "Június harmincadikán távozom. Nagyon sok találgatás volt, és úgy gondoltam, hogy ez nem vezet jóra, így tudatnom kellett a váltásról szóló hírt a sajtóval és a játékosokkal" – kommentálta az eseményeket röviden a chilei mester.

Guardiola játékos-karrierjének a legnagyobb részét a Barcelonánál töltötte, majd a katalánok B csapatánál kezdett el edzősködni. A gránátvörös-kékek felnőtt együttesénél négy évig dolgozott, ezalatt többek között három spanyol bajnokságot, valamint két-két BL-t és Király-kupát nyert. A Bayernhez 2013 nyarán került a katalán edző, együttesével dominál Németországban, ám a BL-döntőt még nem sikerült elérnie. Guardiola régebben már kifejtette, egyszer szívesen kipróbálná magát Angliában, korábbi játékosa, Xavi szerint többször is mesélt nekik erről.

Kiváló vállalat az, amely megélhetést nyújt alkalmazottainak, tulajdonosának és mindenki biztos pontként tekinthet rá, amely felszínen marad a legnehezebb időszakokban is, mivel világos iránnyal és céllal rendelkezik - ez az ars poeticája Štefan Kassay szlovák professzornak. A nemzetközi hírű tudós, akinek Vállalat és vállalkozás című sikeres pentalógiájának (öt kötetes mű) harmadik, magyarul is olvasható kötetét a napokban mutatták be a budapesti szlovák nagykövetségen, igazán elmondhatja magáról, hogy nem csupán elméleti alapon ismeri a vállalatirányítás csínját-bínját. Hiszen amellett, hogy számos egyetem tisztelettel övezett tanára, maga is mindennapos résztvevője a nagyüzemi termelésnek, így az elméletet a gyakorlat több évtizedes tapasztalataival tudja igazolni. Štefan Kassay ugyanis az I.D.C. Holding Zrt. tulajdonosa, emellett a felügyelő bizottság elnöke.