Dárdai Pál;Werder Bremen;Kleinheisler László;Weser Stadion;

Kleinheisler jól szállt be FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/STUART FRANKLIN BONGARTS

- Infarktusközelben Dárdaiék

Igazán különleges volt a Werder Bremen elleni idegenbeli mérkőzés Dárdai Pál számára, hiszen egy évet zárt le berlini edzői pályafutása során. Pénteken lesz ugyanis egy esztendeje annak, hogy a magyar szakvezetőt, az akkor még a magyar válogatott szakmai munkáját irányító Dárdai Pált ültették le a kispadra. A magyar trénernek meg kellett törnie a brémai átkot, hiszen a Weser Stadionban a hazaiak nyerték meg az utolsó hét bajnokit. A zöldek amúgy is jó formában vannak, hiszen utolsó négy bajnokijukon 10 pontot értek el.

Viktor Szkripnik, a Bremen trénere nem jelölte ugyan a kezdőbe Kleinheisler Lászlót, a második félidőben azonban őt is beállította. Az ukrán trénernek egyetlen kérése volt a meccs előtt: ne olyan találkozót vívjanak, amin az infarktus kerülgeti majd. Kérése nem talált meghallgatásra, elképesztően izgalmas 90 percet vívott mindkét gárda. Az első félidőben a Hertha szinte levarázsolta a pályáról a hazaiakat. Kivált a cseh Vladimír Darida volt elemében, aki parádés, 25 méteres bombával szerezte meg a vezetést a vendégeknek. A Hertha valósággal szétfutotta a Brement. Érkezett is a második vendéggól: a 41. percben Plattenhardt remek szabadrúgásból talált be (0-2).

A második játékrészben átadta a terepet a Hertha a hazaiaknak, ami végzetes hibának bizonyult. A 62. perc magyar szempontból is történelmi volt, hiszen beállt Kleinheisler Grillitsch helyére. A 66.percben csökkentette a hátrányt a Werder: Bartels remek szóló után talált a 16-os vonaláról a kapu jobb oldalába. Nem örülhetett sokáig a Bremen, hiszen a 71. percben egy gyors kontra után az idegenbeli specialista, Kalou talált a hálóba. Ez volt a 10. gólja, ebből nyolcat idegenben szerzett. A 74. percben azonban megint feljött egy gólra a Bremen: büntetőből Pizarro volt eredményes (2-3), sőt két perc után egyenlített a Bremen: egy szöglet után García fejelt a hálóba (3-3).

Ennyi is maradt a végeredmény. Dárdai azért talált valami pozitívumot is. „A végén akár veszthettünk is volna. De az egy pont legalább megvan. Tanulópénz volt ez számunkra, 3-1 után nyugodtabbaknak kellett volna lennünk, s meg kellett volna szereznünk a három pontot” – értékelt. Viktor Szkripnik elégedett volt Kleinheisler bemutatkozásával, mint mondta, "harapós srác, aki minden párharcot megnyert", hozzátette azonban, időre van szüksége, hogy igazán jó erőállapotba kerüljön.

A Dortmund hozta ugyan a kötelezőt az Ingolstadt ellen (2-0), de 0-0-nál a vendégek egy szabályosnak tűnő találatát vette el a bíró, ráadásul Aubameyang egyik gólját nyilvánvaló les előzte meg. Megint végigjátszotta Huszti a Frankfurt meccsét, s a hesseniek gól nélküli döntetlent értek el Augsburgban. Szalai is végig a pályán volt a Hannover leverkuseni találkozóján, de ő sem tudott sokat hozzátenni az utolsó helyezett játékához (3-0).

Bundesliga, 19. forduló

Mainz–Mönchengladbach 1-0, Augsburg–Frankfurt 0-0, Borussia Dortmund–Ingolstadt 2-0, Darmstadt–Schalke 04 0-2, Leverkusen– Hannover 3-0, Werder Bremen–Hertha BSC 3-3, VfB Stuttgart–Hamburg 2-1, Wolfsburg–Köln 1-1, Bayern München–Hooffenheim 2-0

Az élcsoport: 1. Bayern München 52., 2. Dortmund 44, 3. Hertha 34.

A világelső Novak Djokovic megvédte címét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben 2 óra 54 perc alatt legyőzte a brit Andy Murrayt, és hatodszor diadalmaskodott Melbourne-ben.