vagyonnyilatkozat;Orbán;

Még saját autója sincs  - Fotó: Orbán Viktor közszereplő /Facebook

- Orbán szerény vagyonról vallott

Ingatlanvagyona változatlan, banki tartozása viszont csökkent Orbán Viktor miniszterelnöknek a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint. A kormányfő a honlapján hozta nyilvánosságra 2015-ös parlamenti vagyonnyilatkozatát, amelynek a törvény szerint január 31. volt a leadási határideje. Hétfő hajnaltól valamennyi vallomásra kötelezett állami vezető vagyoni helyzetéről információt lehet szerezni - noha a nyilatkozatokban közöltek gyakran nem a valóságot tükrözik, ennek pedig rendre nincs is következménye.

Ingatlanvagyona változatlan, banki tartozása viszont csökkent Orbán Viktor miniszterelnöknek a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint, amelyből az is kiderül, hogy 5,5 millió forint bevétele származott könyvkiadásból. A kormányfő az MTI közlése szerint, honlapján hozta nyilvánosságra 2015-ös parlamenti vagyonnyilatkozatát, amelynek a törvény szerint január 31. a leadási határideje.

A miniszterelnöknek ugyanannyi ingatlanja van, mint a tavalyi bevallásban, azaz továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Emellett a Fidesz elnöke bevallásában feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit - amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak -, valamint a 2013-ban vásárolt, szintén felcsúti házát.

Orbánnak állítása szerint autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs. Míg a feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly 930 ezer forint volt, a most nyilvánosságra hozott bevallásban 5 millió 53 ezer forint szerepel, ugyanakkor a jövedelménél jelezte, hogy 5,5 millió forint bevétele származott könyvkiadásból. A miniszterelnök 2002-ben vett fel - feleségével közösen - 20 millió forint jelzáloghitelt, amelyből fennálló tartozása 7 millió 167 ezer forint. Az előző bevallásához viszonyítva ez azt jelenti, hogy egy év alatt 1 millió 122 ezer forintot törlesztett. Orbán jövedelmeként tüntette fel még, hogy törvény szerinti javadalmazást kap miniszterelnökként a Miniszterelnöki Kabinetirodától és képviselőként az Országgyűlés Hivatalától, miközben a Fidesz-elnökeként továbbra sem vesz fel fizetést, ahogy ezt a tavalyi bevallásában is jelezte.

Egyébként nemcsak Orbán, valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyerekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Vejkey Imre. Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke azt is elmondta ugyanakkor: a 199 országgyűlési képviselő és a 13 nemzetiségi szószóló vagyonnyilatkozata február 1-jétől nyilvános, így az csak vasárnap éjfél után válik megtekinthetővé az Országgyűlés honlapján, a parlament.hu oldalon, az illető neve alatt. A vonatkozó törvények szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek határidőben eleget tettek más tisztségviselők is, így az Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettesei és a Versenytanács tagjai, a Költségvetési Tanács elnöke, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának elnöke, alelnöke és tagjai, a legfőbb ügyész és helyettesei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai és a jegybank felügyelőbizottságának elnöke és tagjai, valamint a Médiatanács elnöke és tagjai.

Áder vagyona mintegy négymillió forinttal növekedett
Az államfő ING életbiztosítása idén mintegy kétezer ötszáz euróval ér többet, mint egy évvel ezelőtt - 110 ezer eurót -, más jelentős változás azonban nincs az államfő vagyonával kapcsolatos dokumentumban. A köztársasági elnök továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja. Áder Jánosnak továbbra sincs saját autója, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában

Az állami vezetők elvben azért kötelesek leadni és nyilvánosságra hozni vagyonnyilatkozatukat, hogy bizonyítsák, életkörülményeik és vagyonuk a közpénzekből származó jövedelmükkel arányosan változott. A képviselők hozzátartózóinak is kell kitölteniük vagyonnyilatkozatot, de ezek nem nyilvánosak, pedig a családi összefogásból vásárolt ingatlanok és a saját lábon álló politikusrokonok miatt újra és újra felvetődik, hogy ezen változtatni kellene. Éppen úgy, ahogyan a vagyonnyilatkozat-tételi "hibák", illetve "feledékenységek" miatt, hiszen ma kizárólag politikai akarat függvénye, hogy bárminemű felelősségre vonás kövesse azt, ha egy politikus hamis adatokat ad meg. Ez állhat annak hátterében is, hogy - mint a hvg.hu emlékeztetett - máig egyedül a szocialista Simon Gábor nem tudta kimagyarázni magát, pedig a vagyonnyilatkozatok felülvizsgálatában kompetens mentelmi bizottság elé 2006 óta 22 ügy került.

A többi esetben vagy nem találtak szabálytalanságot a vagyonnyilatkozatokban, vagy megelégedtek azzal, hogy a "hibákat" utólag javították a képviselők. Az elmúlt 10 évben Orbán Viktor vagyonnyilatkozata miatt fordultak a legtöbbször a mentelmi bizottsághoz, összesen négyszer: szabálytalanságot egyszer sem találtak. Szijjártó Péter mai külgazdasági és külügyminiszternek és az ex-MNB elnök Simor Andrásnak kétszer kellett vagyonnyilatkozatuk miatt magyarázkodniuk, míg Rogán Antal egykori belvárosi polgármester, mai Miniszterelnöki Kabinetirodást vezető miniszter vígan módosítgathatta a pontatlanul, avagy "feledékenyen" megadott Pasa parki lakásadatokat, bárminemű következmény nélkül.

A következő napokban többször borús lesz az ég, csapadékra, erős szélre is készülni kell. Ezzel együtt enyhe idővel kezdődik az utolsó téli hónap: több helyen 15 Celsius-foknál melegebb is lehet. Február elsején, hétfőn borult idővel indul a nap, majd fokozatosan országszerte vékonyodik a felhőzet és egyre kevesebb helyen várható eső. Többfelé megerősödik a szél. Hajnalban - 1, +5, napközben  8-13 fok között valószínű a hőmérséklet, de a Nyugat-Dunántúlon és a Dráva-melléken 14-17 fok is lehet.