Csehország;államfő;kormányfő;

- Újabb nyílt szóváltás az államfő és a kormányfő között

Milos Zeman cseh államfő egy szombaton megjelent lapinterjúban azt mondta, hogy Bohuslav Sobotka kormányfő tevékenysége árt a kormányzó szociáldemokrata pártnak, míg a miniszterelnök vasárnap nyilvánosságra hozott nyilatkozata szerint Zeman szándékosan a cseh társadalom megosztására törekszik, hogy előkészítse a talajt újraválasztásához az elnöki tisztségbe. 

Baloldali politikusnak tartom magam, és eddigi politikai tevékenységem során sikerült 7 százalékról 32 százalékra növelni annak a pártnak ( Cseh Szociáldemokrata Párt) a népszerűségét, amelynek Bohuslav Sobotka ma inkább árt, Ennek következtében elutasítok bármiféle bírálatot a sikertelen politikusoktól, s azt csak a sikeresektől fogadom el - jelentette ki Zeman abban az interjúban, amelyet a 14 cseh régiós változatban megjelenő Deník című napilap közölt szombaton.

Zeman a szociáldemokraták élén 1998-ben 32 százalékkal nyerte meg a parlamenti választást, s lett négy évre a cseh kormány elnöke. Sobotka 2013-ben mindössze 20,5 százalékos eredménnyel nyert választást, holott korábban 30 százalékot várt. Az államfő a szombati lapinterjúban Sobotka azon ismételt nyilatkozataira reagált, amelyek szerint Zeman nézetei már nem baloldaliak, hanem populisták.

Milos Zeman tevékenységével "értelmetlenül megosztja a társadalmat" - olvasható abban a prágai Respekt című hetilapban hétfőn megjelenő kormányfői interjúban, amelynek részleteit vasárnap hozták nyilvánosságra Prágában. Sobotka úgy véli: Zeman olyan társadalmi helyzetet, hangulatot igyekszik teremteni, amelyben 2018 elején újra megnyerhetné az államfőválasztást.

Ha megnézzük az elnök egyes nyilatkozatait és lépéseit, látható, hogy azok a társadalmi feszültség növelésének az irányába mutatnak - állítja Sobotka az interjúban. Sobotka szerint ugyanakkor Zeman nyilatkozataival és tevékenységével egyre inkább eltávolodik a szociáldemokratáktól, mégpedig konzervatív irányban. Nem kizárt, hogy ez Milos Zeman öregedésének a jele - jegyezte meg a miniszterelnök a Respektben.

Az államfő és a kormányfő között egy hete robbant ki újabb nyilvános konfliktus, amikor Zeman egy dél-morvaországi lakossági fórumon Sobotka eltávolításának lehetőségét firtató kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormányfőt demokratikus úton választásokkal, nem demokratikus úton pedig kalasnyikovval lehet eltávolítani. A cseh politikusok többsége pártállásra való tekintet nélkül Sobotka elleni durva támadásnak minősítette a kijelentést.

Hagyományos farsangi felvonulás zajlott Erdélyben, a Brassó megyei Ürmösön 2016. január 30-án. A farsangon székely női és férfi népviseletbe öltözött fiatal férfiak vonultak fel feldíszített lovakon, élükön rezesbandával a náddal borított kóborszekér, az úgynevezett "bolond szekér" és a kísérők előtt. A társaság a falu összes utcáját végigjárta, de több kapunál is megálltak, ahol köményes pálinkát, fánkot és kürtőskalácsot kínáltak nekik.