mentők;

- Baltával kergette a rajta segíteni próbáló mentőket

Baltával támadt a hozzá kihívott mentőkre egy 55 év körüli férfi ma éjszaka egy Pest megyei településen. A segélyhívás arról szólt, hogy a férfi eszméletlenül fekszik, ezért azonnal esetkocsi indult a helyszínre, a belépő mentőket pedig a lakásban egy koránt sem eszméletlen, viszont agresszív, ittasnak látszó "beteg" fogadta, aki egy baltát vett elő és megtámadta a segítőket - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.      

A mentők az utcára menekültek, a férfi pedig ekkor a mentőautót kezdte ütni-vágni a baltájával. Az oldalüveget betörte, a belső berendezést és a karosszériát is megrongálta, mielőtt a gépkocsivezető el tudta menekíteni a kocsit a helyszínről. Az esetkocsi órákra kiesett a szolgálatból (a felszerelést másik kocsiba kellett átpakolni), az anyagi kár felmérése pedig folyamatban van, az ügyben rendőrségi eljárás indult.

Szombattól változik az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán a centrum irányú forgalmi rend - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.