Csehország;szélsőség;szélsőségesek;

- Mozgolódnak a szélsőségesek Csehországban

Egyre több rendezvényt tartanak szélsőséges csoportok Csehországban – adta hírül a prágai rádió. 

A belügyminisztérium közlése szerint 2015-ben összesen 323 megmozdulást tartottak országszerte. Ez 44-gyel több, mint az előző esztendőben. A belügyi tárca adatai szerint elsősorban a menekültkérdés populista meglovagolásával akarnak minél több hívet toborozni a maguk számára.

Mint a belügyminisztérium dokumentumából kiderül, 2015-ben összesen 144 rendezvényt szervezett a szélsőbal, 119-et a szélsőjobb, 60-at pedig a populisták. Ugyanakkor kedvező fordulatnak tekinthető, hogy a szélsőségesek által elkövetett bűncselekmények száma 26-tal, 175-re csökkent.

Az olasz kormány túlélte a bizalmatlansági indítványt, amelyet összeférhetetlenség miatt indítottak. Az ügy hátterében Maria Elena Boschi reformügyi miniszter áll.