Pentagon;

Ez azokra is vonatkozik, akik az Iszlám Állam zászlaját lobogtatják. FOTÓ: Kutluhan Cucel/Getty Images

- Lelőhetnek bárkit, aki ISIS-es pólót visel

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) felhatalmazta az afgán földön lévő amerikai katonákat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai elleni támadásokra s arra is, hogy célpontnak tekintsenek mindenkit, aki bármiféle kapcsolatban áll e szervezettel. 

Ezzel a döntésével a Pentagon az Iszlám Államot az al-Kaidával azonos kategóriájú terrorszervezetté minősítette Afganisztánban, s az al-Kaidával azonos elbírálás alá sorolta. Korábban az Iszlám Állam dzsihadistáit csakis akkor lehetett célpontnak tekinteni, ha kifejezetten ellenséges szándékokat mutattak. "Mostantól lelőhetünk bárkit, aki például az Iszlám Államot népszerűsítő trikót visel, vagy a terrorszervezet zászlaját lobogtatja" - idézett a Fox-televízió egy névtelenséget kérő minisztériumi tisztségviselőt. 

A Pentagon január elején már megelőlegezte a döntést azzal, hogy az Iszlám Államhoz kötődő egyik szervezetet, az ISIL-K-t külföldi terrorista szervezetnek minősítette. Az amerikai erők egyébként nyár óta már tucatnyi dróntámadást hajtottak végre Kelet-Afganisztánban az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoportok ellen.

Összesen 263 év börtönre ítéltek Oklahomában egy volt rendőrt, aki sorozatban erőszakolt meg nőket az amerikai szövetségi államban. Daniel Holtzclawra alig egy hónappal azt követően szabták ki a maximális büntetést, hogy Oklahoma City esküdtszéke bűnösnek mondta ki a harminchat vádpont közül tizennyolcban.