Irán;szankciók;

- Feloldják az Irán-ellenes szankciókat?

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) várhatóan pénteken teszi közzé jelentését arról, hogy Irán teljesítette-e a tavaly júliusban a Hatokkal megkötött megállapodást nukleáris programjának korlátozásáról. Ha az IAEA vizsgálatának eredménye - amint arra számítani lehet - pozitív lesz, ezt követően az Egyesült Államok és az Európai Unió által korábban Teheránnal szemben hozott szankciókat feloldják, illetve az iráni nukleáris programot érintő ENSZ-szankciók is érvényüket veszítik. A világszervezet más büntetőintézkedései Irán ellen ugyanakkor érvényben maradnak.

Az Iránból kiszivárgott menetrend alapján a szankcióoldásra szombaton vagy vasárnap kerülhet sor, s a tervek szerint a régóta várt lépést Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminszter, illetve az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Federica Mogherini ezt közös közleményben nyugtázza majd. Washingtonban John Kerry amerikai külügyminiszter is úgy nyilatkozott a washingtoni Nemzetvédelmi Egyetemen mondott beszédében, hogy a nukleáris megállapodás a következő napokban életbe lép. Az egyezmény küszöbön álló életbe lépése miatt volt különösen kritikus a Perzsa-öbölben frissen kialakult válsághelyzet. Amerikai források szerint John Kerry tíz óra leforgása alatt legalább ötször beszélt iráni kollégájával, hogy elérje a kedden elfogott amerikai haditengerészek sürgős szabadon bocsátását. Teherán végül tudomásul vette a hivatalos magyarázatot, hogy a két amerikai hajó „technikai hiba” folytán került iráni felségvizekre. Amerikai bocsánatkérés után végül elengedték a tíz tengerészt, s elsimították az incidenst. Az amerikai katonáknak nem esett bántódásuk.

Robbanások sorozata rázta meg Jakartát csütörtökön, az indonéziai főváros számos pontján órákkal a robbanások után is lövöldözés hallatszott. Legalább hat helyen robbant pokolgép, a rendőrség tűzharcot kezdett a támadókkal. A jakartai merényletek után a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata arra kéri a környéken tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy fokozott óvatosságot tanúsítsanak és tartsák be a helyi hatóságok utasításait. A KÉPRE KATTINTVA KIS GALÉRIA NYÍLIK!  Fotók: Oscar Siagian/Getty Images