Németország;menekültek;

- Berlin bekeményít

Egyre keményebb intézkedések várhatóak a német kormány részéről a menekültekkel szemben. Erre utalt a CDU főtitkára, Volker Tauber, aki a tartományok kötelességének nevezte, hogy naponta ezer menedékkérőt toloncoljanak ki az országból.

Elsősorban Észak-Rajna-Vesztfáliát és Rajnavidék-Pfalz tartományt szólította meg ezzel. Amennyiben naponta 2000-en kérnek letelepedési engedélyt, akkor ennek a felét kell elutasítani – közölte Tauber a Rheinische Postban. Az utóbbi időben a tartományok már mind több menedékkérelmet utasítottak el, ám ez a szám így is messze elmarad Tauber kövelteléséről.2015 novemberének végéig országisan mindössze 18 363 ilyen esetet helyeztek fel, 2014-ben pedig összesen 2104 alkalommal toloncoltak ki Németországból.

A Balpárt elutasította a menekültügyi törvények szigorítását a szilveszteri kölni történések miatt, amikor menekültek nagyobb csoportja támadt nőkre. A párt a dpa-nak adott közleményében kifejtette, hogy eddig is az egyetlen párt volt a Bundestagban, amely elutasította ezek jogszabályok mindennemű szigorítását. Szükségtelennek tartják a büntetés mértékének növelését is. A párt ugyanakkor támogat minden olyan akciót, amely elítéli a rasszizmust és a szexuális bűncselekményeket.

A Spiegel szerint Horst Seehofer, a keresztényszocialista CSU elnöke nagyobb nyomás alá helyezi Angela Merkel kancellárt menekültpolitikája miatt. A bajor miniszterelnök levelet akar küldeni Berlinbe, amelyben követeléseit sorolja fel. Egyebek mellett azt írja majd, hogy a nyitott határok politikája, ezzel együtt a tömeges bevándorlás alkotmányellenes. A CSU azt követeli, hogy amíg nem biztosított az Európai Unió külső határainak védelme, s amíg nem osztják el igazságosan a menekülteket az EU területén, addig Németország állítsa vissza a határellenőrzést. Az Ausztriából illegálisan érkezett menekülteket a párt szerint azonnal ki kell utasítani az országból. 

Súlyos diplomáciai konfliktus fenyeget az Egyesült Államok és Irán között, miután Teherán elfogta az amerikai haditengerészet két hajóját a Perzsa-öbölben. Az iráni biztonságiak arra hivatkozva tartóztatták fel az amerikaiakat, hogy megsértették az ország felségvizeit – állította Teherán.