Ujhelyi;tűzifa;

Népszava fotó

- Ujhelyi: a kormány azonnal csökkentse a tűzifa árát!

A tavalyi év utolsó két hónapjában már huszonöten fagytak meg Magyarországon, közülük többeket saját otthonában érte az embertelen halál. Mert nem volt mivel és miből fűteni. Mindez a XXI. században, Európa közepén, egy állítólag „működő reformoktól” szárnyaló országban - írja, a kormányt a tűzifa árának csökkentésére felszólító közleményében Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő.  

"A „rezsicsökkentés kormánya” által vezetett országunkban a legfrissebb statisztikák szerint az ünnepek alatt több mint tíz százalékkal drágult a tűzifa ára, holott a lakosság közel fele, mintegy négymillió ember részben vagy egészben még mindig fával, illetve szénnel melegíti fel otthonát. A Fidesz-kormány által korábban meghirdetett tűzifa-rezsicsökkentési program elhalt, az azóta megvalósult áremelések elégtelenné és elérhetetlenné tették az olcsó tűzifát a legrászorultabbak számára. A kabinet hiába emelte a kapcsolódó szociális program keretösszegét, a legszegényebbeket továbbra is a fagyhalál fenyegeti.

A helyzet tehát úgy áll, hogy miközben a miniszterelnök – legutóbb egyébként falopási üggyel is hírbe hozott - rokonsága újabban már kastélyt vásárol, üzleti körei adófizetői pénzekből kapnak hitelt zsíros beruházásokra és tévécsatornák megvételére, baráti köre pedig állami földeket pakol az amúgy is degeszre tömött zsákjába, addig egyre többen fagynak meg az otthonaikban, mert nincs mivel fűteniük. Ez embertelen és tűrhetetlen.

A kormánynak türelmi idő nélkül cselekednie kell, ezért felszólítom az Orbán-kabinet tagjait, hogy azonnal csökkentsék a tűzifa költségeit, kezdve a rekord-magas adóteherrel! Nem tűrhető tovább, hogy miközben a felcsúti focipályák gyepét – többek között adófizetői forintokból – fűtik, addig egy európai országban tömegével vannak olyan családok, amelyek a tél beköszöntével nem tudják megfelelően kifűteni otthonaikat. Itt a lehetősége bizonyítani a kormánynak, hogy szakít érzéketlen gyakorlatával és ezúttal valóban a rászoruló magyar emberek oldalára áll. Elég az embertelenségből!

673 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hetvennegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő"

Elutasították az MSZP népszavazási kezdeményezésének soron kívüli tárgyalását - folytatódhat a Földet a fideszeseknek! program - írja közleményében Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese.