Cameron;Orbán;

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

- "A magyarok nem migránsok!" - Itt járt Cameron

Két komoly politikus, nehéz léptekkel és a megoldandó problémák súlyától kissé görnyedt tartással lépett a sajtótájékoztató mikrofonja elé a Magyarországra látogató David Cameron brit-, valamint a fogadó Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A beszédet a magyar kormányfő kezdte, a lényeg azonban a sajtótájékoztató végén, az újságírói kérdések idején hangzott el. 

Nem mindennapos vendéget köszönthetünk - kezdte hangjában alig titkolt büszkeséggel Orbán Viktor, hozzátéve:  legutóbb tíz éve járt Magyarországon brit kormányfő.  Ezután kitért a két ország közötti remek kapcsolatokra, kiemelve:  a brit cégek  50 ezer embernek adnak munkát. Beszélt még az Európai Unióról, megismételve a sokat hallott kritikát Brüsszel tesze-toszaságáról,  és Európa gyengüléséről, ennek kapcsán pedig hangsúlyozta az egyetértést brit kollégájával. A leginkább várt témával kapcsolatban, a Nagy-Britanniában boldogulást kereső magyarokról szólva mindössze annyit mondott:  egyetértettek abban, hogy a szociális rendszeren belüli visszaéléseket ki kell iktatni minden EU-tagállamban. 

David Cameron átvéve a szót, köszönte az őt méltató szavakat (Orbánnak) majd az udvariassági formulák után végre szóba került a Nagy-Britanniában dolgozó és megélhetést találó magyarok kérdése, ám ennek kapcsán a brit miniszterelnök pusztán általánosságokról beszélt. Mint mondta: a lényegi kérdés a szociális támogatások rendszere, illetve a szabad mozgás joga. Cameron jelezte, ő maga tökéletesen egyetért a szabad mozgás jogával, ám ami a szociális ügyeket érinti, ott már nehezebb megtalálni a megfelelő megoldást, miután egy jóléti társadalomra nagyon nagy nyomást gyakorol egy ilyen bevándorlás.  

Ezután kérdezhettek az újságírók.

Több, a témát feszegető kör, és némiképp maszatolós válasz után - meg fogunk egyezni, még tárgyalunk a kérdéséről, stb. - Orbán Viktor közölte: nagyon sok mindenben egyetért a tervezett brit szigorításokkal, ám meglátása szerint ez a magyarokat a legkevésbé fogja érinteni, ők ugyanis a "becsületesen dolgozó" és adófizető emberek világába tartoznak, és nem minősíthetők "migránsnak".  A magyar miniszterelnök olyannyira elfogadhatónak minősítette a Nagy-Britanniában tervezett, a szociális juttatások terén tervezett szigorításokat, hogy jelezte: ő maga bizonyos pontokon még keményebb rendelkezéseket hozna. Többször is hangsúlyozta azonban, hogy ez a szigorítás nem a magyarokra, a becsületesen dolgozó emberekre jelent majd veszélyt, hanem a szociális juttatásokkal visszaélőkre, ahogy azt is közölte, hogy diszkriminációt semmiképp nem fogadunk el.  A magyar emberek többsége Nagy-Britanniában becsületesen dolgozik, és munkájával hozzájárul Nagy-Britannia gazdaságához. Ha ezen a területen változtatni akarnak, arról a visegrádi négyek közös megállapodást szeretnénekA magyarok nem élősködni mennek Nagy-Britanniába, hanem dolgozni akarnak, és jól is dolgoznak - jelentette ki Orbán.

David Cameron brit miniszterelnök az elhangzottakra érdemben nem reagált, inkább csak megismételte, hogy tárgyalnak még a kérdésről. 

 MLP: kettős mércét alkalmaz Orbán a migránspolitikában

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a magyar kormányfő kettős mércét alkalmaz migránspolitikájában: miközben Orbán Viktor bűnözőnek állítja be a keletről érkező gazdasági bevándorlókat, a Nagy-Britanniába jobb megélhetés reményében kivándorló magyaroknak különleges elbánást kér. A liberális párt szerint Magyarország elsődleges problémája a kormány propagandájával szemben nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás. Szabad, igazságos és fejlődő gazdaságra lenne szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy ne okozzon demográfiai katasztrófát az elvándorlás - hangsúlyozzák közleményükben a liberálisok. 

MSZP: eredménytelen volt a Cameron-Orbán megbeszélés

Mesterházy Attila, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista tagja szerint a brit kormányfő kampánykörútja keretében járt Magyarországon, az útját a Nagy-Britannián belüli események vezérelték és ehhez a magyar miniszterelnök csak asszisztált. Orbán Viktor pedig otthon hagyta a konfliktusvállaló énjét.  David Cameron továbbra is migránsként tekint a magyar munkavállalókra, a brit politikus nem tesz különbséget az uniós állampolgárok, a bevándorlók, a menekültek között. Az 50-60 ezer külföldi magyar munkavállaló ügyében keményebb kiállást vártak Orbán Viktortól.

Együtt: Orbán magukra hagyta a választóit

Orbán Viktor kormányfő a brit miniszterelnökkel folytatott csütörtöki budapesti tárgyaláson nem állt ki kellő eréllyel a magyar munkavállalók védelme érdekében, ezzel a miniszterelnök magára hagyta a saját választóit - értékelte a Cameron-Orbán megbeszélést az Együtt. Orbán Viktor David Cameronnal közös sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy egyetért a bit miniszterelnök mind a négy pontjával, amelyet az Európai Uniónak és a többi tagállamnak javasol a hazája uniós tagságáról döntő népszavazás előtt. Ez súlyos hiba, ez a nyilatkozat ellentétes az Egyesült Királyságban dolgozó magyarok érdekével - hangsúlyozza közleményében a párt. 

LMP: a kormány álljon ki a magyarok érdekeiért!

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője közölte, pártja szerint is módosítani kell az Európai Unióról szóló szerződést. Kifejtette: olyan EU-t kell teremteni, ahol senki sem kényszerül arra, hogy elköltözzön saját országából ahhoz, hogy meg tudjon élni, és emellett tisztességes munkáért tisztességes bért kap. A szóvivő értékelése szerint ahhoz képest, hogy 55 ezer, egy nagyvárosnyi magyar dolgozik Nagy-Britanniában, a magyar kormány semmit nem tesz azért, hogy őket visszahozza. Sőt Orbán Viktor a mai közös sajtótájékoztatón a brit miniszterelnök mellett állva nagyon megdicsérte őket, hogy milyen jó munkavállalók - mondta.  

DK: Orbán nem védte meg a magyarok érdekeit

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem védte meg a magyarok érdekeit a csütörtöki, David Cameron brit kormányfővel folytatott tárgyalásokon. Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke közölte: Orbán Viktor annak ellenére értett egyet David Cameronnal az unió egységének gyengítésében, hogy az végül nem csak a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok jogainak csorbításához, hanem Magyarország EU-n belüli pozíciójának további gyengüléséhez is vezethet.  DK szerint Orbán Viktor ma is az Európa-ellenességet támogatta a határon innen és túl dolgozó magyarok érdekeivel szemben - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Debrecen önkormányzata idei költségvetésében 500 millió forintot különít el az egyházi fejlesztések támogatására - jelentette be a megyeszékhely polgármestere a városházán.