Rogán Antal;Csetényi Csaba;

- Rogán szomszédja nyerte az Emmi 275 milliós kampányát

Rogán szomszédjának cégeivel októberben kötött szerződést a Rogán által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal 275,6 millió forint értékben - írja az Átlátszó. A minisztérium állítja, hogy volt közbeszerzés, és a szerződés hamarosan felkerül a Közbeszerzési Értesítőbe, ott ugyanis a mai napig nem elérhető nemhogy az eredménytájékoztató, de még a tender kiírása sem.

Csetényi Csaba cégcsoportjának, a HG Médiának a honlapján szúrta ki a portál, hogy a "Közpénzek" menüpontban szerepel egy “PR feladatok, Kreatív tervezési és gyártási munkák ellátása és Médiafelület vásárlás” tárgyú tender, aminél ajánlatkérőként az EMMI, a megbízás kezdeteként pedig 2015. október 27. szerepel. Ez a megbízás azonban nem található meg sem a magyar, sem az EU-s közbeszerzési értesítőben. Az eredménytájékoztató sem, de még a minisztérium ajánlattételi felhívása sem.

Az Átlátszó levélben fordult az EMMI-hez azzal a kérdéssel, hogy valóban létezik-e ilyen szerződés, ha igen, akkor mikor és melyik céggel, mekkora összegre szerződtek, illetve volt-e közbeszerzés, és ha nem, akkor miért nem.

A minisztérium azt írta válaszában, hogy a szerződés előzményeként "természetesen volt közbeszerzési eljárás, azt a Nemzeti Kommunikációs Hivatal bonyolította le a kormányzati kommunikációs keretmegállapodás terhére, a verseny  újranyitásával, az EMMI nevében és javára. A szerződés feltöltése a Közbeszerzési Adatbázisba folyamatban van" - írták. A válaszból kiderült, a Rogán Antal által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal 275,6 millió forint értékben szerződött Csetényi cégeivel az EMMI családbarát reklámkampányaira.

Csetényinek nem először volt ilyen "szerencsés", az ő tulajdonában lévő Network 360 kft. és Affiliate Network Kft. nyerte el ugyanis a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) november 4-én kiírt tenderét az olimpiai médiakampány és az ahhoz kapcsolódó rendezvények megszervezésére. Rogán szomszédja már az elmúlt években is számos állami megrendelést kapott.

Női pályázó jelentkezett egy hulladékszállító járműre sofőrnek álláshirdetés alapján Békéscsabán. A hölgy a pályázati feltételeknek megfelelt, mégsem alkalmazták, mert a hirdető cég nem foglalkoztat női alkalmazottakat - írja a beol.hu. A nő az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.