Hirdetések;Orbán Viktor;David Cameron;Cameron-Orbán találkozó;

Orbán Viktor és David Cameron a tavaly decemberi uniós csúcson FOTÓ: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/BOTÁR GERGELY

- Orbán elárulja a magyarokat? - Szíriáról is tárgyalhatnak Cameronék

Délután megérkezett David Cameron brit kormányfő Budapestre. A villámlátogatás során Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal majd, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a szíriai helyzet, illetve a terrorizmus elleni nemzetközi fellépés is napirendre fog kerülni a megbeszélésen. Balázs Péter úgy nyilatkozott lapunknak, hogy Orbán Viktor nem teheti meg, hogy nem áll ki az angliai magyarokért, ám a volt külügyminiszter arra azért kíváncsi, miként vitézkedik majd a reménybeli partner Cameronnal szemben. A DK szerint kiderülhet, hogy a kormányfő kész-e ismét elárulni az angliai magyarokat csak azért, hogy folytathassa az európai egység gyengítését. Az Együtt felszólította a kormányfőt, hogy ne veszélyeztesse a magyarok szabad külföldi munkavállalását.

A brit miniszterelnöki látogatás nehéz helyzet elé állítja Orbánt - nyilatkozta lapunknak Balázs Péter Cameron érkezésével kapcsolatban. A kormányfő ugyanis járja az Európai Uniót, tegnap este még Angela Merkel német kancellárral tárgyalt, ma Budapestre érkezik, és utazik is tovább több szövetségesével tárgyalni, s noha nyilvánvalóan ő kezdeményezte a munkamegbeszélést Orbánnal, ettől a látogatástól a nyilvánosság sokat mégsem várhat. A volt külügyminiszter szerint ugyanis, miközben Cameron próbálja kialkudni európai szövetségeseivel azt a megoldást, amelyet otthon, Nagy-Britanniában sikerként tud eladni, de még az EU is lenyel, a november 15-én megfogalmazott, Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének küldött levelében álló négy fő követelése ügyében aligha alakulhat ki uniós konszenzus.

Együtt: Orbán korrupt és populista
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a brit miniszterelnökkel folytatandó csütörtöki tárgyalásán ne veszélyeztesse a magyarok szabad külföldi munkavállalását. Hajdu Nóra kijelentette, a "szabad piac és a liberalizmus őshazájából" érkező David Camaron nem lehet szövetségese az "illiberalizmust elterjeszteni kívánó, korrupt és populista" magyar kormányfőnek.

A volt külügyminiszter szerint a négyből hárommal Orbán talán még egyet is érthet, hiszen azok az uniós alapokmányok, az együttműködés és az integráció mélységének újratárgyalását vennék napirendre, ám a reformjavaslatok kritikus pontja a negyedik, amely szerint a Nagy-Britanniában dolgozó vendégmunkások négy évig nem lennének jogosultak a foglalkoztatásukhoz társuló szociális juttatások egy részére.

Balázs Péter szerint ez frontálisan ütközik a magyar érdekekkel, éppen ezért Orbán semmiképpen sem támogathatja Cameront ebben a kérdésben, még zárt ajtók mögött sem. "Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Orbán Viktor kiáll-e azért a több százezer nagy-britanniai magyar munkavállalóért, akinek ő itthon nem tudott állást adni. Nem adhatja a nevét ahhoz, hogy ezeket az európai polgárokat - a még a magyaroknál is több lengyel munkavállalóval együtt - megfosszák jogaiktól". A volt külügyminiszter hozzátette: ma kiderülhet, "miként vitézkedik a magyar kormányfő akkor, amikor nem egy általa kreált szalmabábuval kell harcolnia".

Orbán ismét elárulja az angliai magyarokat?

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ma választ Európa-ellenes politikája és a nemzeti érdek közül Orbán Viktor, akit az ellenzéki párt arra szólít fel, hogy álljon ki a magyarok európai jogai mellett. Azt írták: a megbeszélésen bizonyára kiemelt téma lesz David Cameron azon javaslata, hogy az Egyesült Királyság korlátozhassa a területén dolgozó kelet-európaiak számát, és akár megvonhassa minden szociális ellátásukat. A döntés drámai következményekkel járna az angliai magyarokra nézve - tették hozzá.

Úgy fogalmaztak, hogy amikor a brit miniszterelnök előállt javaslatával, a szomszédos EU-tag országok mindegyike hangosan kérte számon állampolgárai jogainak angliai csorbítását; Orbán Viktor volt az egyetlen kormányfő, aki csöndben maradt, amikor a nemzeti érdeket kellett volna megvédeni. "A mai napon kiderül, hogy Orbán kész-e ismét elárulni az angliai magyarokat csak azért, hogy folytathassa az európai egység gyengítését" - értékeli a DK.

Szijjártó elmondta, miről fog tárgyalni Orbán és Cameron

A külügyminiszter szerint a szíriai helyzet, illetve a terrorizmus elleni nemzetközi fellépés is napirendre fog kerülni a tárgyaláson. Szijjártó Péter a két ország kapcsolatában fontos közös pontnak nevezte, hogy a NATO-n belül és kívül is "közösen harcolunk a terrorizmus ellen", ennek részeként a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet ellen.  Kitért arra is: nincs olyan ügy, amely nehézséget okozna a két ország kapcsolatában, Nagy-Britannia fontos gazdasági, kereskedelmi partnerünk. 

Szijjártó Péter szerint a súlyához mérten kevés szó esik a magyar-brit együttműködésről. Példaként említette, hogy Magyarországon is jelentős számban vannak brit vállalatok, amelyek több tízezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak. A London által igényelt EU-reformokról szóló kérdésre válaszolva a külügyminiszter azt mondta: semmiképpen sem tekinthető zsarolásnak, ha valamely uniós tagállam olyan javaslatokat fogalmaz meg, amely meglátásuk szerint az Európai Unió erősödéséhez, helyzetének javulásához vezet.

A TEK felkészült Cameron látogatására

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közleményében azt írta: felkészültek a brit miniszterelnök és az őt kísérő delegáció biztosítására. Kifejtették: az elmúlt napokban a belügyminiszter által a feladatra kijelölt TEK és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a brit partnerszolgálat szakembereivel együttműködve készítette elő a delegáció biztosítását. A "nemzetközileg védett személy látogatása esetén szükséges" valamennyi személy- és létesítményvédelmi intézkedést életbe léptették - tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy csütörtökön a védett személyek által igénybe vett útvonalak mentén időleges korlátozásokra, terelésekre, illetve bizonyos területek és épületek vonatkozásában lezárásokra lehet számítani. A forgalmi rend változásairól és a korlátozásokról részletes információk megtalálhatók a rendőrség honlapján, a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-94 oldalon - írta a TEK.

Itt lesznek útlezárások

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a delegáció közlekedése miatt az ideiglenes forgalomkorlátozások Budapest I., V., VI., XIV. és XV. kerületét érintik. Csütörtökön déltől délután 4 óráig lezárják az V. kerületi Kossuth Lajos teret. Emellett csütörtökön délután 5 óráig időszakos lezárásokra kell készülni a 4-es számú főút, az M0 autóút, valamint az M3 autópálya fővárosi bevezető szakaszának egyes részein, továbbá a Kós Károly sétánynál, az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány utcában, a József Attila utcában, a Széchenyi téren, a Lánchídon, a Clark Ádám téren, az Alagútnál, a Hunyadi János úton és a Dísz téren.
Az útkorlátozásokról bővebben itt olvashat!

 

Bejegyezte a TV2 tulajdonosának Andy Vajna cégét a cégbíróság - értesült a Faktor. A filmügyi kormánybiztos Magyar Broadcasting Co. Kft.-je szilveszterkor fizette ki a csatorna vételárát. Lapunk úgy tudja, a Megapolis Media Zrt. törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a Cégbíróságon.