Miskolc;sztrájkkészültség;

- Pattanásig feszült a helyzet Miskolcon

Pattanásig feszült a helyzet Miskolcon, nem született egyezség ugyanis az elégséges szolgáltatásról a béremelés elmaradása miatt sztrájkra készülő közlekedési szakszervezetek és a városvezetés, pontosabban a Miskolc Holding Zrt. között. A szakszervezetek kiindulási alapja a törvényben előírt 66 százalékos teljesítményre készülő számítás lesz, a városvezetés azonban 88 százalékot követel a munkabeszüntetés idejére is. A tárgyaló szakszervezetek úgy vélik, hogy a városvezetés nem megegyezésre, hanem a konfliktus erősítésére törekszik - juttatták el szerkesztőségünkbe közös közleményüket a miskolci közlekedési szakszervezetek.

Annak ellenére, hogy a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. sztrájkra készülő szakszervezetei a megállapodás reményében jelentek meg ma délután az elégséges szolgáltatás mértékének megállapítására kitűzött tárgyalásra, jottányit sem közeledtek az álláspontok. Az órákig tartó tárgyalás során a munkáltató és a tulajdonos Miskolc Holding Zrt. ugyanis kísérletet sem tett a konfliktus feloldására sőt, a konstruktív tárgyalástól teljes mértékben elzárkózva egyből ismertette a tervezett sztrájk idejére szóló 88 százalékos teljesítménykövetelését.

A munkavállalói oldal azonban csak a valós teljesítményadatok ismeretében tudja meghatározni az általa elégségesnek és vállalhatónak vélt mértéket, amelyet a törvényben előírt 66 százalékhoz fogják igazítani – szögezik le közös közleményükben a tárgyaló szakszervezetek (a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szakszervezet, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szövetsége, valamint a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete). Ahhoz azonban, hogy az elégséges szolgáltatás mértékére a szakszervezetek is konkrét javaslatot tehessenek, ismerniük kell a teljesítményadatokat, amelyet a munkáltatónak át kell adnia a részükre. A cégvezetés vállalta, hogy a szükséges adatokat holnap – január 7-én – 12 óráig eljuttatja a szakszervezetekhez.

A tárgyaláson megjelent érdekvédők egybehangzóan úgy vélik, hogy a munkáltatói oldal szándékosan tereli a konfliktus felé a munkavállalói oldalt, ezzel nehéz helyzetbe hozva a város lakosságát.

A céget és a tulajdonost képviselők egyébként elszólták magukat: azért követelnek ilyen magas szolgáltatási mértéket a munkabeszüntetés idejére, mert esetenként így is utas-lemaradásuk van, vagyis, a szolgáltatást bizonyos időszakokban alul tervezték. Erre azonban a sztrájkra készülők nem lehetnek tekintettel - jelentették ki a szakszervezetek. Leszögezték azt is, hogy, továbbra is elsősorban a munkavállalók jogos járandóságát akarják kiharcolni. Ha ez nem megy másképp, akkor megtartják a sztrájkot. Erről napokon belül határoznak, s akkor a munkabeszüntetés pontos idejét is ki fogják hirdetni - olvasható a dokumentumban.

lásd még: Leáll a tömegközlekedés Miskolcon

A szerb ortodox pap megszentelt egy tölgyfaágat a makkhetesi erdőben, Szabadka közelében. A Julián-naptár szerint január 7-én ünneplik az ortodox hívők a karácsonyt. Az ezt megelőző nap kora reggelén minden hívő családfő vág magának és családjának badnjakot, amelyet a pap megszentel. A hívők hazaviszik a megszentelt gallyakat és a fa vágásakor keletkezett forgácsot, amelyet 6-án szenteste elégetnek. A hagyományos népi és egyházi értelmezés szerint az ágak tüze és izzó parazsa a melegséget szimbolizálja, és a sötétséget oszlatja el az emberek életéből.