havazás;időjárás;

Illusztráció/Thinkstock

- Kettészakad az ország

Csütörtök reggeltől nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, egyre kevesebb helyen várható havazás, legtovább a Tiszántúlon eshet, ahol a nap nagy részében erősen felhős vagy borult marad az ég. Az északi, északkeleti szél fokozatosan megélénkül, a Bakony tágabb környezetében megerősödik, ami hajnalban, reggel arrafelé hófúvást is okoz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és 0 fok között alakul.  A legmagasabb nappali 0 és +5 fok között várható - írja az Időkép.

Pénteken változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban -8, napközben 0 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton ismét beborul, és esőre, ónos esőre is számítanunk kell. A délkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -4, a legmagasabb  +1 fok körül alakul.

Vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég, eső többfelé lehet. A keleti, majd a nyugatira forduló szél időnként megélénkül. Hajnalban 0, napközben +3 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerda 18 órától nem közlekedhetnek 7,5 tonna össztömeget meghaladó teherjárművek a 61-es főúton Nagykanizsa és Iharosberény között - tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.