Ferencváros;MVM-Veszprém;FC Barcelona;Thomas Doll;Golden State Warriors;

A magyar labdarúgó-válogatott 1972 után ismét résztvevője lesz az Európa-bajnokságnak FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

- Történelmi magyar futballsiker

A 2015-ös év legjei-összeállításunk utolsó állomásához érkezett. Az év csapataival, a legjobb együttesekkel foglalkozunk. A szubjektivitás innen sem hiányozhat, hiszen beválogattuk a legjobbak közé a magyar labdarúgó-válogatottat, amely az 1986-os világbajnokság után először jutott ki fontos viadalra. A Ferencváros focicsapatának „beválogatása” is viták forrása lehet, a zöld-fehérekre azért esett a választásunk, mert a magyar bajnokság történetében nem sok példa volt arra, hogy egy együttes ennyire a többiek fölé emelkedjen, még ha ez nem is jelenti azt, hogy Thomas Doll alakulata a nemzetközi színtéren számottevő tényező lenne.

FC Barcelona

Itt és most elég lenne felsorolni, hogy a katalán sereg tavaly begyűjtötte a spanyol bajnoki címet és a Király-kupát, a játékosai magasba emelhették a Bajnokok Ligája-trófeát, az Európai Szuperkupát, majd megnyerték a klubvilágbajnokságot. Ám a Barca ennél sokkal, de sokkal többet ért el tavaly. Megreformálva a korábbi játékstílusát, ismét varázslatossá tette a focit, visszaszerezte a trónját, miközben annyi gólt szerzett, amennyit korábban még egyetlen csapat sem (180). Luis Enrique edző egészen új értelmet adott a korábban joggal szidott tiki-takának, minden csapatrészt összekovácsolt, a támadósorban pedig olyan triót állított össze, amely már most a futballtörténelem része. Nem tudni, Leo Messi, Luis Suárez és Neymar meddig szerepel együtt, de már most bizonyos, minden idők legjobb csatársorai közt emlegetik őket.

Ferencváros

Nyilván Európából sok olyan focicsapatot tudnánk felsorolni, amelyek jobban a Ferencvárosnál. Annyi szubjektivitás azonban hadd illessen meg minket, hogy ezúttal a zöld-fehéreket is felsoroljuk a legjobb csapatok között. Nemcsak azért, mert az együttes 2015-ben megnyerte a Magyar Kupát, valamint az utolsó alkalommal kiírt Ligakupát, hanem mert az őszi szezont is elképesztő mértékben dominálta, s miután 19 ponttal vezeti a tabellát, csodának kell történnie ahhoz, hogy 2004 után ne nyerje meg, újabb, immár 29. bajnoki címét. 19 őszi találkozóján csak nyolc pontot vesztett a Fradi, igaz, a szurkolók számára meglehetősen fájdalmas, hogy utolsó bajnokiját épp az ősi rivális Újpest ellen vesztette el. Játékosállománya magyar szinten kiemelkedő, még ha a szarajevói Zeljeznicar elleni Európa-liga-selejtezőn azt láthattuk, hogy ez nemzetközi szinten még édeskevés. Mindenesetre, ha az együttes a mostani ütemben folytatja az építkezést, talán külföldi csapatok ellen is nagyobb eséllyel veheti fel a versenyt.

Golden State Warriors

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) ritkán látható módon ért be a Golden State Warriors nagyszerű csapatépítése. Az előző kiírás alapszakaszának a legértékesebb játékosának választott Stephen Curryt, valamint a szintén alapembernek számító Klay Thompsont és Draymond Greent is a bajnokcsapat választotta ki a korábbi játékosbörzéken. A siker kovácsa az a Steve Kerr, aki a Chichago Bulls és a San Antonio Spurs játékosaként öt aranygyűrűt nyert. A Warriors miután hat meccsen legyőzte a 2015-ös nagydöntőben a Cleveland Cavalierst, megállíthatatlanul kezdte meg az új idényt: a 25. mérkőzésén szenvedte el az első vereségét – a Milwaukee Bucks otthonában –, ezzel mindenidők legjobb szezonrajtját produkálta. Összesen 249 nap után kaptak ki az alapszakaszban.

Női kajak kettes (Kozák Danuta, Szabó Gabriella)

Az év csapatai összeállításból kicsit kilóg a Kozák Danuta, Szabó Gabriella kajakpáros, ám a duó ragyogóan zárta a 2015-ös esztendőt. A milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a dobogó legtetejére állhattak K-2 500 méteren, s Hosszú Katinka mellett a Kozák-Szabó kettőst tartják legesélyesebbnek, arra, hogy a riói olimpián aranyérmet szerezzen. A páros siker mellett négyesben is remekeltek Danutáék. A bakui Európa Játékokon K-4 500 méteren elsők, míg az olaszországi vb-n másodikak lettek. Az azeri fővárosban Vad Ninetta és Kárász Anna, Milánóban pedig Fazekas-Zur Krisztina és Kárász összeállításban állhatott dobogóra Kozák és Szabó.

Kanadai jégkorong-válogatott

Nem volt ellenfele a kanadai jégkorong-válogatottnak a vb-n FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MARTIN ROSE

Nem volt ellenfele a kanadai jégkorong-válogatottnak a vb-n FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MARTIN ROSE

 

Bár szokás szerint Kanada nem a legerősebb csapatával szerepelt a májusi, Csehországban megrendezett jégkorong világbajnokságon, az együttes igazi Dream Teamként uralta a mezőnyt. Olyan teljesítményt nyújtott a Sidney Crosby által fémjelzett együttes, amelyet utoljára a nyolcvanas években láthattunk a Viktor Tyihonov által vezényelt Szovjetuniótól, amelyben Fetyiszov, Kaszatonov és Larionov varázsolta el a publikumot. A kanadaiak a vb-n lejátszott hét csoportmeccsükön 49 gólt lőttek, ami hárommal több, mint amennyit Svájc, Németország és Franciaország összesen szerzett. Tod McLellan együttese emellett a legkevesebb gólt kapta, 14-et. A Play Offban sem volt megállás. A fehéroroszokat 9-0-ra verték. A házigazda csehek ugyan megúszták két kapott góllal az elődöntőben, a fináléban azonban ismét remekül működött a kanadai gólhenger: Crosbyék 6-1-re verték az oroszokat, ezzel 25. vb-címüket szerezték meg. A legjobb csatár Jason Spezza volt, az All Star csapatba pedig rajta kívül a védő Brent Burns és a támadó Taylor Hall is bekerült. A legjobbak felét tehát kanadaiak alkották.

Magyar futsalválogatott

Az elmúlt években egyértelműen 2015-ben kapta a legnagyobb figyelmet a futsal, köszönhetően a férfi válogatottnak, mely drámai mérkőzésen jutott ki az Európa-bajnokságra. Nemzeti együttesünk oda-visszavágós pótselejtezőt játszott Romániával, az idegenbeli találkozó 2-2-s döntetlennel zárult. A debreceni visszavágó hosszabbításba torkollott, és 3-3-s állásnál úgy tűnt, hogy a románok jutnak tovább, de az utolsó másodpercben Dróth Zoltán megszerezte a továbbjutást érő találatot. A belgrádi kontinensviadal idén február 2. és 13. között lesz, Magyarország Ukrajnával és Spanyolországgal került egy csoportba. Egy szűk hónapja futsalosaink vb-selejtezőmérkőzéseket is játszottak, és a kvartettben megszerzett második helyükkel kiharcolták részvételüket a rájátszásban.

Magyar jégkorong-válogatott

A hazai jégkorongvilág szerelmesei most már nem csak szapporói, hanem krakkói hősökről is beszélhetnek. Hokisaink ugyanis miután 2008-ban kiharcolták, hogy részt vegyenek a rá egy évre megrendezésre kerülő világbajnokságon, tavaly is végrehajtották ezt a bravúrt, így idén újra a világelit tagjai lehetnek. A feljutást a divízió I-es jégkorong-világbajnokságon harcolták ki. A magyarok az öt mérkőzésükből négyet megnyertek, egyedül a csoport élén végzett Kazahsztántól kaptak ki. A világ legjobb 16 csapatát felvonultató vb-t idén május 6. és 22. között rendezik meg, hokisaink a csoportmeccseiket Szentpéterváron játsszák. Magyarország a B jelű, nyolctagú csoportba került, ahol az ellenfelek között van többek között Kanada és az Egyesült Államok is.

Magyar labdarúgó-válogatott

Hogy pontosan mi adott sikert érő lökést a piros-fehér-zöld nemzeti csapatnak, azt nehéz lenne megmondani – hiszen a játékosok majdhogynem ugyanazok, mint korábban -, mindenesetre 2015 varázslatos esztendő, elvégre hosszú-hosszú idő után sikerült kiharcolni az Európa-bajnoki szereplést. Pusztán a tavalyi mérleg alapján is tetten érhető a fejlődés, hiszen a mieink ötöt megnyertek a kilenc hivatalos összecsapás közül, s a három döntetlen mellett egyedül Görögországban szenvedtek vereséget. Mindez persze semmit sem érne, ha a novemberi Eb-pótselejtezőben nem borítják fel a papírformát. A történet alighanem sokak előtt jól ismert: a Dárdai Pál búcsúja után már a német Bernd Storck által irányított válogatottat idegenben 1-0-ra, hazai környezetben pedig 2-1-re legyőzte Norvégiát, így 1972 után ismét résztvevője lesz a kontinenstornának. Ha jövő ilyenkor is szerepel a magyar focicsapat ebben az összeállításban, minden bizonnyal azt jelenti, a francia túra sem sikerült rosszul…

Szerb vízilabda-válogatott

Nem túlzás állítani, hogy a szerb vízipóló válogatott a sportágban korunk aranycsapatának számít. 2014-ben Európa-bajnokságot és világkupát nyert, 2015-ben pedig a világ legjobbjának bizonyult a vb-n is, illetve megnyerte a FINA világligáját. A jelenlegi 13-as keretből öt játékos is a magyar bajnokságban szerepel, Zivko Gocic, Milan Aleksic és Stefan Mitrovic a Szolnokban, Milos Cuk és a kapus Branislav Mitrovic pedig az Egerben. A tavaly 40. születésnapját ünneplő kapitány, Dejan Savic ügyesen ötvözte a világhírű szerb küzdőszellemet a balkáni csalafintasággal. A szerb hegemóniát mutatja, hogy az augusztusi kazanyi vb döntőjében régi riválisukat, Horvátországot szabályosan „lemosták” a pályáról, 11-4-re nyertek. Sokatmondó az is, hogy a szerbek egyetlen meccsükön sem értek el tíznél kevesebb találatot.

MVM Veszprém

Története legjobb szezonját produkálta a 2014-15 idényben a Veszprém férfi kézilabdacsapata. A bakonyiak csupán háromszor szenvedtek vereséget, s szinte minden fronton diadalmaskodtak. Megnyerte a magyar bajnokságot, kupát és szuperkupát, valamint SEHA Ligát is, emellett pedig – 2002 után másodszor – ezüstérmet szerzett a Bajnokok Ligájában. A fináléban a Barcelonától kapott ki a csapat 28-23-ra. Az együttes céljai az idei kiírásban sem változtak. Nagy Lászlóék jó úton járnak, hogy a 2015-16-os szezon is remekül sikerüljön. A bakonyi alakulat a SEHA Ligában úgy a második, hogy a listavezető Vardar három mérkőzéssel többet játszott. A BL-ben pedig jelenleg a harmadik helyen áll az együttes, mindössze egy pont a lemaradása a második PSG-hez és az éllovas Flensburg-Handewitthez képest.

Megvédte világbajnoki címét Gary Anderson a 2016-os PDC darts világbajnokságon, miután a döntőben 7-5-re verte az angol Adrian Lewist. A skót idegesen kezdte a finálét, ezért Lewis került előnybe a 7 nyert szettig tartó párharcban, azonban a világranglista harmadik angol mélypontra került, így a címvédő fordítani tudott.