ENSZ;Ciprus;

- Áttörés Cipruson?

Szakértők szerint több mint négy évtized után, 2016-ban valódi esély mutatkozik arra, hogy jelentős előrelépés történjék Ciprus újraegyesítése terén. Ennek egyik fontos feltétele, hogy gazdasági szempontból is sikerüljön új alapokra helyezni a szigetet, melynek déli, görögök lakta része az Európai Unió része, s az EU-hoz kötődik ezer szállal gazdasági szempontból is, az északi rész viszont Ankara hozzájárulásától függ. 

Mint a Kathimerini című lap írja, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank szakértői próbálnak segíteni az országnak abban, hogy eligazodjon e gazdasági kihívások labirintusában.

Ciprus megosztása 1974-ben történt, amikor a török erők megszállták a sziget egy részét. Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot kizárólag Ankara ismeri el önálló államként, s az újraegyesítést aligha segíti, hogy ezen a részen továbbra is 35 ezer török katona állomásozik. A cél az, hogy szakértők segítségével egységes gazdasági övezetet hozzanak létre. Az ENSZ szóvivője azt közölte, hogy amennyiben csak politikai tárgyalásokat folytatnak az újraegyesítésről, s nem esik szó a gazdasági kihívásokról, sokkal nehezebb lesz elérni, hogy Ciprus egyetlen állam legyen – mondta el az AP hírügynökségnek.

Fontos feladat, hogy stabil maradjon a bankrendszer, amely a 2008-as válság után került nehéz helyzetbe. A kihívások közé tartozik, hogy az újraegyesítés előtt az északi országrészen be kell vezetni az eurót. A legnagyobb kérdés azonban az, hogyan kártalanítsák azokat a görögöket, akik a török invázió miatt voltak kénytelenek elhagyni birtokaikat. E kérdés megoldása azért is fontos, mert ez alapvető feltétel a görög lakosság számára, enélkül többségük aligha támogatja az újraegyesítést. A görög és török rész közötti közeledés azóta gyorsult fel, hogy tavasszal Mustafa Akincit választották meg a török országrész elnökének.

Elégedettek a 2015-ös évvel Szerbia polgárai. Ez derült ki az Ipsos Strategic Marketing iroda felméréséből. A megkérdezettek fele úgy véli, hogy az ország a jó irányba halad, s ezt pillanatnyi anyagi helyzetétől függetlenül jelentette ki.