nyugdíj;átlagnyugdíj;

- Havi 120 ezer lesz az átlagnyugdíj

A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Hozzátette, az emelés 2,6 millió nyugdíjast érint, amely után az átlagnyugdíj összege havi 120 825 forint lesz.

Kiemelte, 2011-2015 között a nyugdíjak átlagosan több mint 21 százalékkal nőttek, vásárlóerő-értékük 8,6 százalékkal javult. Ez utóbbi több mint egy havi nyugdíj összege - fűzte hozzá. Rétvári Bence hangsúlyozta, a szocialista kormányzás idején egy havi nyugdíjat elvettek, a vásárlóérték növekedése alapján ezt most visszakapták a nyugdíjasok, csak nem egyszeri juttatásként az év végén, hanem havonta elosztva.

Az államtitkár felidézte: a nyugellátások és egyes más ellátások 2016. januártól érvényes emeléséről szóló kormányrendelet szerint az 1,6 százalékos emelés több mint húsz járandóságot érint, többek között az öregségi, az özvegyi, a szülői nyugdíjat, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a szolgálati járandóságot, a korhatár előtti ellátást, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a fogyatékossági támogatást, a vakok személyi járadékát, a polgármesterek közszolgálati járadékát. Az emelés tehát összesen 3,5 millió ellátás folyósítását érinti - mondta.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy folytatódik a Nők 40 program, amelynek köszönhetően eddig 150 ezer nő vonult nyugdíjba 40 év munkaviszony után.

Nyolc bank ment csődbe tavaly az Egyesült Államokban, ahol 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett lehúznia a rolót.