Aztán ebből azóta igencsak hagyomány lett, amikor a Zeneakadémiát valószínűtlenül elhúzódó ideig renoválták, a Művészetek Palotája adott otthont az újévet köszöntő hangversenynek, majd amikor végre újra megnyílt a Zeneakadémia, visszaköltözött az alma materbe. Oda, ahol immár harminckét éve az Amadinda is megszületett, és ahol szilveszterkor már dupláznia is kell a koncertjét, az óriási érdeklődés miatt.
Az első alkalom kirobbanó sikerén érződött, hogy ebből hagyomány lesz. A temérdek érdekes formájú, izgalmas hangszer már önmagában show elem. Ahogy az együttes négy tagja, Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán akár szélsebesen cikázik közöttük, ütőket és pozíciókat váltva játszik a változatos instrumentumokon, az önmagában látványosság. De persze ennél fontosabb, hogy milyen hangokat csalnak elő, hogyan hangszerelnek át remekműveket az ő eszközeikre, vagy éppen milyen művek születnek éppen ezekre.
A szilveszter esték szigorú szabálya, hogy sok az új momentum, a meglepetésszámba menő dolog, és persze temérdek a humoros elem, a könnyeden telivér tréfálkozás. Bár a szünet előtti rész inkább a komolyan megszólaltatott klasszikus zenéé. Lehetett fülelni, hogy pusztán ütőhangszereken mennyire frappánsan hangzott ezúttal is például Debussy, Ravel, Muszorgszkij, Joplin, vagy éppen Gershwin, hogy Csajkovszkij Diótörőjéből milyen mesésen szólalt meg három kis részlet is. Műsor közben az együttes vezetője, Rácz Zoltán, frappáns összekötőszövegekkel szolgál, ezekre azért is szükség van, mert újra és újra ide-oda kell tologatni a mutatós hangszereket, át kell rendezni a színt.
Az mindig nagy szám, amikor a szünet után belép Presser, naná, hogy hatalmas ováció fogadja, ő is beáll püfölni a hangszereket, ahhoz a közismert LGT számhoz, amivel a pódiumra hívják, és ami arról szól, hogy „gyere, gyere ki a hegyoldalba,..” Aztán odatelepszik a zongorához, és egyedül is játszik, A padlás dalai örök sikert jelentenek. Ezeket Presser a maga rekedtes, falrepesztő, a játékosságot fájdalmas mélységgel vegyítő módján mindig annyira elementárisan adja elő, hogy már nagyon megnézném egy színpadi szerepben.
Egy próbát megérne, nagy bukás tuti nem lenne belőle. A mostani vendégnek, Ruzsa Magdolnának, aki először lépett fel a Zeneakadémián, ugyancsak hatalmas sikere volt. Persze szintén énekelt mást, mint amit szokott, de az ő közismert, Egyszer című szép, bensőséges számába is belejátszott az Amadinda. Ezekből a szilveszteri koncertekből mindig igazi örömzenélés lesz. Azt lehet érezni belőlük, hogy jó létezni, együtt lenni, érdemes élni. És bár mind gyakrabban gondolhatjuk azt, hogy ez nem igaz, mégiscsak felemelő ezzel a nemes illúzióval kezdeni az újévet.
