Szilveszter;mentők;riasztások;

- Szilveszter - Több mint 3000 riasztás a mentőknél

Országszerte 3402, ebből csak a fővárosban 1173 riasztást kaptak a mentők a mostani szilveszteren - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál közleménye szerint szilveszterkor az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, ekkor Budapesten csaknem 300 segélyhívás érkezett. A mentőket országszerte 10 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Jellemzően könnyebb égési sérüléseket kellett ellátni, de Heves megyében egy férfi súlyos, roncsolt kézsérülést szenvedett egy petárdától - tette hozzá.

A közlekedési balesetek, verekedések mellett sok részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló fiatalt kellett kórházba vinni, köztük 74 kiskorú (18 év alatti) gyermeket is - írta a szóvivő.

Győrfi Pál az M1 aktuális csatornán elmondta: mintegy 200 embert kellett elszállítani közterületekről. A fiatalok között volt egy 16 éves lány is, aki egy egész üveg vodkát hajtott fel - mondta példaként.

Több helyen havazik az országban, Visegrádon már a síelőket is várják; ha marad a hideg idő további sípályák is megnyithatnak majd.