határidő;kgfb;

- Autósok figyelem, éjfél a határidő!

Meg kell kötniük csütörtök éjfélig az új biztosítási szerződést azoknak az autósoknak, akik az év végi fordulónappal mondták fel kötelező gépjárműfelelősség-biztosításukat - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Becslések szerint az idén mintegy negyedmillió autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező biztosítását. A kampány azokra az autósokra vonatkozik, akiknek a járműveire 2010 előtt kötötték meg az első kgfb-szerződést. A kgfb-váltások 80 százalékát az alkuszokon keresztül rendezik az ügyfelek.
    Az FBAMSZ közleménye szerint az autósok zöme már a novemberi felmondáskor intézkedett új szerződése megkötéséről. Az előző évek tapasztalatai alapján azonban 8-10 ezren lehetnek olyanok, akik erre csak decemberben kerítettek vagy kerítenek sort.
    A közleményben kiemelik: aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és azon túl, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.
    Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje. Még a december legvégén megkötött biztosítások díjbekérőjének is meg kell érkeznie január első felében az adott biztosítótól - teszik hozzá. A díjfizetésre az ügyfeleknek az esedékességtől számított maximum 60. napig van lehetőségük, utána a biztosítók a nem fizetés miatt törlik a szerződést - jelezte az FBAMSZ.
    A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, már csaknem 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják.

Annak ellenére, hogy 2016. január 1-jén hatályba lép a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) kibővítéséről szóló jogszabály, a bankoknak aligha volt idejük a kérelmek befogadására felkészülni. Ez derül ki Kovács Levente tegnapi nyilatkozatából.