belügyminiszterium;

- Keringő BM-pénzek - 800 önkormányzat kapott téves utalást

Összevissza küldözgette a Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya az ország településeinek a rendkívüli támogatások címén kiutalt összegeket. A pénzt most az önkormányzatoknak kell visszautalniuk. Az Index információi szerint legalább 800 önkormányzat kapott téves utalást karácsony előtt a Belügyminisztériumtól.

A települési önkormányzatok a költségvetési törvény alapján kivételes esetekben kérhetnek rendkívüli támogatást működőképességük megőrzéséhez vagy egyéb, a feladataik ellátását veszélyeztető helyzet elhárításához. Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak szánt összeg tavaly 12 milliárd forint volt.

Pintér Sándor belügy-, és Varga Mihály pénzügyminiszter az idén jóval kevesebbet, körülbelül 8 milliárdot osztott szét a beérkezett kérések elbírálása után. Az idei néhány százezer és 200 millió forint közötti támogatásokat Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya küldte szét december közepén.

Az utalások azonban rejtélyes módon felcserélődtek az önkormányzati számlák között, és előfordult, hogy kis települések jutottak egészen nagy állami pénzhez. Volt, hogy több tízmillióval nagyobb támogatás érkezett, mint amit kért a település, sőt, olyan önkormányzathoz érkezett milliós utalás, amely nem is pályázott. A BM hétfőn körlevélben jelezte az összes érintett önkormányzatoknak, hogy „téves kiutalás” történt, ezért kérik a pénz soron kívüli visszaküldését.

Az Index kérdésére a Belügyminisztérium elismerte, hogy baj volt az utalásokkal. A tárca sajtóosztálya szerint a 2015. december 23-án az adatbázis adminisztrációs hibája okozta a tévedést, amit mielőbb helyrehoznak.

Újabb milliókkal emelte meg néhány állami vezető havi fizetését a kormány – írja az Index. Az állami cégek vezetői már szeptemberben is kaptak fizetésemelést, volt olyan, aki éves szinten akár 30 millió forinttal többet tehetett zsebre a kormánynak köszönhetően.