MSZP;bérmegállapodás;

- Kamu bérmegállapodást kötött a kormány?

Az MSZP szerint kamu bérmegállapodást kötött a kormány a munkavállalók érdekképviseleteivel, mivel a Miniszterelnökséget vezető Lázár János már a nyáron megjósolta annak mértékét.

Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, nem véletlen, hogy volt olyan szakszervezet, amely nem ellenjegyezte a minimálbér 5,7 százalékos emeléséről szóló megállapodást.

"Megengedhetetlen, hogy Magyarország Európa Bangladese legyen" - fogalmazott, majd hozzátette: 2010 elején 60 230 forint volt a minimálbér, most év végén pedig 68 775 forint, ami azt jelenti, hogy a vásárlóerő-értéke 4-5 ezer forinttal csökkent.

Gúr Nándor szerint a minimálbérnek csak a bruttó mértéke nőtt félelmetesen, aminek haszonélvezői nem a munkavállalók és a munkaadók, hanem a járulékbevételeket beszedő kormány. Ezzel szemben a minimálbért úgy kellene emelni, hogy az emberek kezébe kerüljön több, miközben a munkaadók terhei se emelkedjenek - mondta, kiemelve, hogy a közmunkások jövedelmének értéke egyharmaddal csökkent öt év alatt, és ez idő alatt a közfoglalkoztatottak alapbére sem emelkedett.

A szocialista politikus azt is mondta, hogy bár a Fidesz egymillió új munkahelyet ígért, a valóságban mintegy 100 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. A statisztikákban megjelenő 353 ezres foglalkoztatottsági bővülésbe ugyanis a korábbiakkal ellentétben már a közmunkások, valamint a külföldi és diákmunkások is beleszámítanak - tette hozzá.

Az MSZP vérlázítónak tartja, hogy miközben a BKV Zrt. dolgozói még mindig gyalázatosan kevés fizetést kapnak, aközben a vállalat vezetőinek sok százezres, illetve milliós javadalmazását sikerült följebb tornászni. Pedig a rosszul megfizetett karbantartók, diszpécserek és járművezetők áldozatvállalása és elkötelezettsége nélkül ez a vállalat már rég nem működne! - írja a párt a közleményben.