Prága;lakóház;

- Felépíthetik a lakóházat a prágai óvárosban

A prágai regionális fejlesztési minisztérium jóváhagyta a cseh főváros óvárosában egy sokat vitatott lakóépület felépítését. Mint a CTK állami hírügynökség jelentette, a tárca elutasította Prága város ezzel kapcsolatos kifogásait. A polgármesteri hivatal fenntartásait fogalmazta meg az építkezéssel kapcsolatban. Az épületet ugyanis a történelmi városrészben, egy kolostorhoz közel kívánják emelni. 

A hatemeletes lakóházat Zdenek Fránek építész tervezte, aki eredetileg egy fehér-rózsaszín színű homlokzatot képzelt el. Az épület ezért a mályvacukor gúnynevet kapta. A lakóház építését egy olasz befektető finanszírozza. A tervek ellen már hosszú ideje tiltakoznak műemlékvédők, illetve az ott élők. A kulturális minisztérium is vizsgálja a terveket.

A liberális Horvát Nemzeti Párt (HNS) egyik képviselője, Goran Beus Richemberg szerint sok képviselő, aki hétfőn megszavazta, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje, Zeljko Reiner legyen a törvényhozás elnöke, rögtön megbánta a döntést, miután végighallgatta az egykori egészségügyminiszter, akadémikus beszédét.