Publicisztika;karácsony;biztonság;Vatikán;Ferenc pápa;

FOTÓ: Getty Images, Giorgio Cosulich

- Rendkívüli biztonsági intézkedések a Vatikánban

Este fél tíztől mutatja be Ferenc pápa a vigília szertartását a Szent Péter-bazilikában csütörtökön, ahova fémdetektoros ellenőrzés után engedik be a hívőket. Péntek délben az egyházfő a Szent Péter téren mond karácsonyi beszédet és Urbi et Orbi áldást ad.

A hagyomány jegyében zajlanak a karácsonyi szertartások a Vatikánban. Szenteste Ferenc pápa este fél tíztől mutat be misét a Szent Péter-bazilikában. Az eredetileg éjféli misét II. János Pál pápaságának utolsó éveiben hozták korábbra. 

A misére több ezer olaszt és külföldit várnak, a részvétel szabad, de a misére is kötelező az előzetes regisztráció az irgalmasság rendkívüli szentéve honlapján (im.va). A bazilikába belépők a mise alatt is nyitva tartó szent kapun haladnak át, amelyet Ferenc pápa december 8-án nyitott meg. Aki nem fér be a templomba, a Szent Péter téri óriásvásznakon követheti a misét.

A mise kezdete előtt felhangzik a Kalenda, a Karácsonyt hírül adó ének. A Vatikán honlapján (vatican.va) közölt liturgia szövege szerint spanyolul imádkoznak a megváltásért, arabul a papságért, latinul a törvényhozókért, franciául - a párizsi terrortámadások után - az emberi méltóságért és békéért, kínaiul - az irgalmasság szentévének karácsonyán - a szegényekért, arámi nyelven a hitetlenekért és bűnösökért. Az adományokat az előzetes program szerint a kontinenseket képviselő gyerekek viszik az oltárhoz. A bazilika főoltáránál elhelyezett jászolba Ferenc pápa befekteti a Gyermek Jézus szobrát. Különös várakozás előzi meg az egyházfő homíliáját az irgalmasság rendkívüli szentévének szentestéjén.

A Szent Péter tér közepén épített betlehemben éjfélkor helyezik el a Jézuska szobrot, amelyet egy vatikáni dolgozó gyereke tesz be a jászolba. A betlehem idén az észak-olaszországi Trentino ajándéka, a mellette álló 25 méter magas fenyőfa Bajorországból érkezett.

December 25-én délben Ferenc pápa karácsonyi beszédet mond a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról. A karácsonyi beszéd központi témája a béke. Az egyházfő fel szokta sorolni a háborúk dúlta térségeket, békét sürgetve.

A Szent Péter tér és a Vatikán egész környékén rendkívüli a biztonsági készültség. Az intézkedések december elején léptek életbe a szentév kezdetére. Lezárták a forgalom elől a Szent Péter tér felé vezető utakat, ahol biztonsági kapukon keresztül egyenként engedik át a hívőket és turistákat fémdetektoros ellenőrzéssel. A Szent Péter térre belépőket újabb ellenőrzésnek vetik alá. Arra kérték a csütörtöki misére és a pénteki pápai beszédre igyekvőket, jóval az események kezdete előtt érjenek a Vatikánhoz a hosszú várakozás miatt, és a lehető legkisebb táskát vigyék a gyors ellenőrzés érdekében.

A Vatikán környékén kétezer katona, rendőr, csendőr szolgál, többen civilben. Fegyveres katonákat látni a római metróállomásoknál, a pályaudvarokon és jelentősebb városi csomópontoknál. Az olaszok többsége elmegy az éjféli misékre, ezért kiemelt a biztonsági készültség az olaszországi templomoknál is: a milánói dómnál éppúgy, mint Assisi bazilikájában.
December 26-án délben Ferenc pápa Úrangyala-imádságot (Angelus) mond a pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából. Ez a nap Szent István első vértanú ünnepe. December 27-én, a Szent Család vasárnapján, délelőtt tíz órától az egyházfő a családok számára tartott szentévi misét mutatja be a Szent Péter-bazilikában. Ez lesz az irgalmasság rendkívüli szentévének első tömegeseménye a szent kapu megnyitása után. A mise után Ferenc pápa vasárnap délben is beszédet mond.

Tornádók és viharok pusztítanak az Egyesült Államok déli és középnyugati szövetségi államaiban. Az ítéletidőnek halálos áldozatai is vannak.