feltétel;csók;

Számoljunk: hány gyerek, hány négyzetméter, hány együttlét...?  Fotók: Thinkstock

- Árnyalódik a nagyvonalúság - Meglepő részletek a tízmilliós támogatásról

Tiszta múlt és hitelképesség a CSOK feltételei között. Ezzel a címmel ismertet meg újabb - és a címmel ellentétben, a Fidesz kormányzását és az emberekhez való viszonyát ismerve nem is annyira meglepő - feltételekkel a kabinettel bensőséges viszonyt ápoló, ezért remekül informált Magyar Idők c. napilap. De nézzük a részleteket. 

Ti ne is álmodozzatok

Ti ne is álmodozzatok

Közmunkások, munkapiacon vergődők, kirekesztettek, ne is álmodozzatok

Minimum kétéves folyamatos munka után lehet majd csak igényelni a háromgyermekesek támogatását szolgáló kétszer tízmillió forintot – írja a lap. De feltétel lesz a büntetlen előélet is. És - ahogy erről már korábban is szó volt - a hitelképesség. Sőt: szerepel a tervezetben egy valóban meglepő motívum is, a büntetőkamat

A büntetlen előélet mellett tehát visszamenőlegesen két év folyamatos társadalombiztosítási jogviszony igazolása is szükséges lesz azoknak, akik élni szeretnének a háromgyermekesek támogatását szolgáló, kétszer tízmillió forint támogatással kiegészített új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével. A hitelképességről már korábban is szó volt, ez is feltétele annak, hogy az igénylő megkaphassa az állami támogatású, 25 év futamidejű 10 millió forint hitelt. A támogatási összeg felhasználását számlákkal kell igazolni, de lehetőség lesz előlegszámla benyújtására is, vagyis részletekben is el lehet számolni a felhasznált összeget.

Számolgassuk azokat a gyerekeket

Ál-idill Fidesz-módra

Ál-idill Fidesz-módra

A családtámogatási kedvezmény igénybe vehető lesz akkor is, ha egy családban már van két gyermek. Ebben az esetben 10 év áll majd rendelkezésre a harmadik gyermek megszületéséig. Azok az egyedülálló szülők is, akik maguk nevelnek már három gyermeket, felvehetik a támogatást új lakás vagy ház vásárlásához.

Ha valaki két gyermeket nevel egyedül, a harmadik vállalása esetén csak akkor élhet a kedvezménnyel, ha házasságot köt, és az újabb gyerek már "családban születik" - írja a Magyar Idők. ( vagyis: ha nincs házasság, a gyerekek nem családba születnek )

Ketyeg a biológiai óra 

A vér szerinti utódokkal élőkkel azonos feltételek vonatkoznak az örökbe fogadott gyermekeket nevelő családokra is. Így például az a család is részesülhet a kedvezményben, ahol két gyermek mellé a szülők egészségügyi problémák miatt nem tudnak többet vállalni, de örökbe fogadnak egy harmadikat. Azoknál a családoknál, akik három gyermeket szeretnének, meghatározó feltétel, hogy a vállalás időpontjában az egyik szülő 40 évesnél fiatalabb legyen.

Ha nem sikerült gyereket nemzeni, vagy "meggondoltuk magunkat"

Úgy tudjuk - fogalmaz óvatosan az amúgy jól informált Magyar Idők  - az új otthonteremtési támogatási rendszerben, ha egy támogatott családban önhibán kívül  ( vajon hogy kell ezt majd bizonyítani, igazolni, illetve magát a fogalmat a gyereknemzéssel összefüggésben tisztázni? - a szerk.) nem születik meg a harmadik gyermek, a már felvett 10 millió forintos támogatást arányosan kell visszafizetni, vagyis a két gyermek esetén járó 2,6 millió forintot levonva, összesen 7,4 millió forintot kell visszajuttatni az államnak.

A tervek szerint más visszafizetési feltételek vonatkoznak azokra, akik vállalják a három gyermeket, ám meggondolják magukat. Az ilyen esetekben büntetőkamatra lehet számítani. Azok a házaspárok, akik korábban már igényeltek csokot, vagy a korábbi szocpolt, a már felvett támogatás összegével csökkentett támogatást kaphatnak a tízmillió forintból. A lap információi szerint a kormány csak a 2011 óta felvett lakástámogatásokat veszi majd figyelembe a 10 milliós támogatás csökkentésének alapjául.

Gyerekek és négyzetméterek

Erről volt már szó korábban is, de nem árt az ismétlés: nos, az új otthonteremtési rendszer fontos eleme, hogy a támogatás akkor jár, ha a vásárolt lakás alapterülete legalább annyi négyzetméter, mint a családban élő gyermekek száma hússzal szorozva. Ház vásárlása esetén harminc négyzetméterrel kell szorozni, vagyis itt legalább kilencven négyzetméter alapterületű ingatlanokra vonatkozik a kedvezmény.

Igényfelmérő lapot köteles kitöltetni márciustól a biztosító és a biztosításközvetítő azokkal a személyekkel, akik életbiztosítást kívánnak kötni az általa forgalmazott életbiztosítási termékekre - az igényfelmérés tartalmi elemeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének a keddi Magyar Közlönyben  megjelent rendelete tartalmazza.