munkanélküliség;Szlovákia;

Robert Fico. FOTÓ: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

- Csökkent a munkanélküliség

November végén 10,77 százalék volt a munkanélküliek aránya Szlovákiában. Ez az adat 2009 március óta a legalacsonyabb, az egy hónappal korábbi adatokhoz képest pedig 0,21 százalékkal csökkent – közölte a bumm.sk.

Az adatokat Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVaR) főigazgatója ismertette a vasárnapi sajtótájékoztatón. November végén 290 512 munkanélkülit regisztráltak, ami az egy hónappal korábbi adatokhoz képest 5758-cal csökkent. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva 40 005-tel csökkent a potenciális munkakeresők száma, ami 1,48 százalékkal alacsonyabb a mostani aránynál.

"Az utóbbi négy évben jelentősen csökkentettük a munkanélküliek számát. Ez is azt jelenti, hogy nem csak a választások előtti kampány része ez, hanem a hosszútávú tervet is véghezvisszük" - mondta el a sajtótájékoztatón Robert Fico. A miniszterelnök szerint az utóbbi ciklusban 130 ezer új munkahelyet teremtettek, így a továbbiakra ígért 100 ezer hely reális cél. A Jaguar Land Rover idejövetele és a Volkswagen fejlesztése mellett új projektet is segíthetik ezen munkahelyek létrejöttét.

Fico továbbá hozzátette, hogy a 290 ezer munkanélküli közül 113 ezernek maximum alapszintű végzettsége van. A munkáltatók pedig azt jelzik, hogy nincs elég megfelelően képzett munkaerő, sőt a munkanélküliek el is utasítják a lehetőségeket. "Reális, hogy 2016-ban 10 százalék alá kerülhetünk" - zárta le mondandóját a Smer első embere.

Egy felmérés szerint Szíriában akkor sem sikerül kiirtani a szélsőséges iszlamista ideológiát, ha katonai erővel sikerül legyőzni az ország jelentős részét ellenőrzése alatt tartó Iszlám Államot (IS). Az IS soraiban csak Szíriában 65 ezren harcolnak – állapította meg a Vallási és Geopolitikai Központ tanulmányában.