Magyar Telekom;Rogán Antal;Ákos;

FOTÓ: MTI

- Telekom és Ákos - Megszólalt Rogán Antal is

A Telekom visszaélt azzal a lehetőséggel, hogy van pénze, nagy cég, nagy befolyással rendelkezik - reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a TV2 Mokka című műsorában pénteken arra, hogy a távközlési társaság felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel. 

Rogán Antal közölte: a kormány válaszul szimbolikus lépést tett, így kívánták minden magyar polgár nevében jelezni, hogy nem lehet bármit megtenni, egy ilyen intézkedést annak meghozatala előtt alaposan végig kell gondolni. Szerinte a Telekom megsértette az alaptörvényt, amely világosan kimondja: Magyarországon szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van. Úgy fogalmazott: ha ezt valaki úgy korlátozza, hogy "ad pénzt akkor, ha tetszik a vélemény, és nem ad pénzt, ha nem tetszik a vélemény, függetlenül attól, hogy ott érvényes polgárjogi szerződés van (...), akkor azt gondolom, egy szimbolikus lépéssel nekünk is jelezni kell, nem értünk egyet azzal, ha valaki nem tartja be a magyar alkotmányt és korlátozza a szólásszabadságot". 

A politikus kitért arra is, hogy a kormány válaszlépése azért szimbolikus, mert a kabinet és a Telekom közötti kapcsolatban a Telekom árbevételének egy ezrelékét teszik ki az érintett mobilinternet-előfizetések. Hozzátette: ettől a Telekom nem fog sokkal kevesebbet keresni, viszont számára is világossá válhat, hogy nem tud akármit megtenni. 

A szerződésbontást az énekessel Rogán Antal úgy értékelte: ilyen lépést egyetlen multi nem engedheti meg magának egy "médiahisztéria" miatt. Véleménye szerint Magyarországon a magyar sajtó egy része "médiahisztériát folytat", különösen a Fidesz kongresszusa után, "alig várták, hogy valamibe beleköthessenek, nem tudtak másba, hát belekötöttek ebbe". 

Szerinte ha valaki kicsit nyitott, akkor láthatja: a jelenlegi magyar alkotmány az első Magyarországon, amely kimondja, hogy a nőket tisztelni kell, és pozitívan is lehet őket diszkriminálni. Emellett a kormány családpolitikája is jól mutatja, minden eszközzel segíti a nők munkáját, hogy akár szülés előtt, akár utána könnyen és gyorsan munkába állhassanak, ehhez a munkáltatóknak is kedvezményeket biztosítanak. 

A Telekom döntésével kapcsolatban Rogán Antal végül közölte: ezt az ügyet lezártnak tekintik. Nem kérték, hogy a társaság állítsa vissza a szponzori szerződést, a Telekom tett egy intézkedést, amelyre a kormány világos választ adott. 

Ahogy a Népszava is beszámolt róla, Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön jelentette be: a kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel mobilinternetes előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal, miután a cég felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel. Lapunknak nyilatkozó forrásunk úgy fogalmazott: elképesztő, hogy a kormány egy céggel szemben lép fel az egyik énekes érdekében. A szakértő szerint a lépés ugyan önmagában megdöbbentő, ugyanakkor nem tart attól, hogy ez más magyarországi német érdekeltségű cégre is kihat, sőt egy idő után a Telekommal is rendeződni fog a kormány viszonya.

A Magyar Telekom szerdán bontott szerződést Ákossal, mert a cég szellemiségével nem tartotta összeegyeztethetőnek az énekesnek azt a nyilatkozatát, hogy a nők dolga a gyerekszülés. Ákos az Echo Tv-nek arról beszélt, "a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak". Az ő feladatuk, hogy valakihez tartozzanak és gyereket szüljenek. Ákos mondatain sokan felháborodtak, Lázár János viszont a szerdai Kormányinfón "ízlés- és véleménydiktatúrának" nevezte amit a "Telekom megengedett magának". A Miniszterelnökség vezetője szerint "pont egy német cégnek tudnia kéne, hogy mi az a diktatúra".

Az újbudai Bikás parki sportközpont 2010 előtti beruházásával okozott kár miatti nyomozást is meghosszabbította a Fővárosi Főügyészség, ahogy az Andrássy úti tűz ügyében indított eljárást is - számolt be pénteken a Magyar Nemzet az ügyészség tájékoztatása alapján.