Galatasaray;vízilabda bajnokok ligája;ifj. Cseh Sándor;Zivko Gocic;

- Idegenben a pólócsapatok

Ma este folytatódik a vízilabda Bajnokok Ligája, mindhárom résztvevő magyar csapat idegenben lép pályára. Az A csoportban a ZF-Eger az eddig nyeretlen Jadran Herceg Novi vendége lesz Montenegróban, a B jelű hatosban pedig a Szolnok a Galatasaray, míg az OSC a Partizan Belgrád otthonába látogat.

Papíron a bajnoki címvédő szolnokiaknak van a legkönnyebb dolguk, hiszen a török vízilabda nem túlságosan erős. Azonban nem szabad lebecsülni a Galatát, hiszen bárkire veszélyes lehet, és ezt az előző idényben éppen a Tisza-partiak ellen bizonyította be, még ha nem is szerzett pontot. Emellett a Szolnok egy igen nehéz mérkőzés után érkezett a Boszporusz partjára. „Mindent kiadtunk magunkból, mégsem tudtunk nyerni a kupadöntőn – mondta ifj. Cseh Sándor edző a Szolnoki Néplapban.

- Az elmúlt két napban azon voltunk, hogy elfelejtsük ezt a meccset. Bár következő ellenfelünk pont nélkül áll a Bajnokok Ligájában, nem szabad lebecsülnünk. Minőségi szerb és montenegrói légiósokkal állnak fel a törökök, emellett az uszodájukban meleg a víz, azzal is meg kell küzdenünk. Türelmes, okos játékot kell felmutatnunk az idei utolsó tétmeccsünkön.” Hasonlóan vélekedik a csapat világbajnok játékosa, a szerb Zivko Gocic is. „Nem lesz egyszerű dolgunk a törökök otthonában. Papíron jobb csapat vagyunk, ezt be is kell bizonyítanunk” – mondta a légiós.


Az A csoport mai programja

18.00: Jadran Herceg Novi–ZF-Eger (tv: Digisport1)
Az élcsoport: 1. Primorje Rijeka 7 pont, 2. Barceloneta 6, 3. Olympiakosz 5, 4. Eger 3A
A B csoport mai programja
19.00: Galatasaray–Szolnoki Dózsa-Közgép (Sport M)20.15: Partizan Belgrád–OSC (M4 Sport)
Az élcsoport: 1. Pro Recco 12 pont, 2. Dubrovnik 9, 3. Szolnok 6, ...5. OSC 0

„Nem tekinthetnek többé szupersztárként magukra. Megcsaltak a játékosaim. Méltatlanok a Premier League-re” – fakadt ki José Mourinho, a Chelsea trénere azt követően, hogy csapata hétfő este idegenben 2-1-re kikapott a labdarúgó Premier League meglepetéscsapatától, a Leicester Citytől, ezzel a londoniak egyetlen pontra kerültek a kiesőzónától.