Párizs;

- "Ez az Iszlám Állam!" - Megkéseltek egy tanítót Párizsban

Megsebesített tapétavágó késsel és ollóval hétfő reggel egy tanítót egy férfi Párizs északkeleti, Aubervilliers nevű elővárosában, egy tanteremben. A támadó azt állította, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében követte el tettét - közölte a francia rendőrség.

A tanítót kórházba szállították, nincs életveszélyben. A támadó elmenekült, jelenleg is keresi a rendőrség. Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított nyomozást. A támadót a hasánál és a torkánál sebesítette meg a tanítót reggel 7 óra 10 perckor, amikor az egyedül tartózkodott a Jean-Perrin általános iskola egyik osztálytermében. Az iskolában még nem voltak gyerekek.  

A rendőrség szerint a támadó festő munkaruhában, kesztyűt és álarcot, valamint katonai bakancsot viselve lépett be a tanterembe, de nem volt nála fegyver. A tanteremben talált eszközökkel szúrta meg a tanítót. Az iskola egyik dolgozója szerint, aki szemtanúja volt a támadásnak, a férfi kifele menet annyit mondott: "Ez az Iszlám Állam, ez egy figyelmeztetés".

A nyomozók egyelőre nem tudták megmondani, hogy a fenyegetés mögött tényleg az Iszlám Állam áll vagy pedig egy gyenge idegzetű, magányos ámokfutó volt a támadó. A támadó a rendőrség feltételezése szerint gyalog ment el a helyszínről.  Najat Vallaud-Belkacem oktatási miniszter azonnal az iskolába indult. 

A késelésre egy hónappal a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek után került sor. Az Iszlám Állam által elkövetett terrortámadásokat követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében a francia hatóságok megerősítették az iskolák védelmét és a járőrözést a közintézmények közelében, gyülekezési tilalmat vezettek be a Párizs környéki Ile-de-France régióban, ahol Aubervilliers is található. 

Az Iszlám Állam francia nyelvű propagandamagazinja, a Dar-al-Islam novemberi számában a francia közoktatás dolgozóit "Allah ellenségeiként" jelölte meg, amiért "a szekularizációt (azaz az állam és egyház szétválasztását) tanítják", és amiért "nyílt háborút folytatnak a muzulmán családok ellen".

Angela Merkel német kancellárt választotta az év emberévé a Financial Times.