Budapest;gyűjtő;Buddha-szobor;

FORRÁS: MTM

- Kié lesz a múmiát rejtő Buddha-szobor?

Akár bíróság elé is citálhatják azt a holland műgyűjtőt, akinek tulajdonában van az idén tavasszal Budapesten is kiállított, múmiát rejtő Buddha-szobor.

A műkincset felismerte egy délkelet-kínai faluközösség, szerintük azt a templomukból lopták el. A Fucsien tartományi település legutóbb márciusban hallatott magáról, amikor a televízió híradásában felfedezték, nagy valószínűséggel azt az ezeréves Buddha-szobrot szerepeltették "kiemelt vendégként" a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág kiállításán, amelyet még az 1990-es évek közepén loptak el ismeretlenek, és amely egy helyi szerzetes múmiáját rejti.

A névtelenségbe burkolózó holland műgyűjtő, aki másodkézből jutott a műtárgyhoz, először azt nyilatkozta, hogy abban az esetben lenne hajlandó átengedni a szobrot, ha bebizonyosodik: létezik még az a buddhista közösség, amelyé egykor a műkincs volt. A kínai beszámolók szerint azonban az idő előrehaladtával a holland férfi újabb feltételeket szabott: a szobrot "egy buddhista templomnak" és nem "a falu templomának" szolgáltatná vissza. Továbbá egy független kutatást is szükségesnek vélt, és "méltányos kárpótlásra" is igényt tartott, mondván, hogy a szobor megvásárlására, helyreállítására és tudományos vizsgálatára pénzt költött. A műgyűjtő azt is kikötötte, hogy mivel a Buddha-szobrot már beleillesztette egy kollekcióba, attól csak egyben válna meg.

A kínaiak visszautasítják a feltételek egy részét: nem tartják indokoltnak, hogy a szobor ne az eredeti helyére, hanem egy másik nagy templomba kerüljön. Elfogadhatatlannak, sőt abszurdnak tekintik azt a kérést is, hogy a szobrot csak egy gyűjtemény részeként vásárolhassák meg. A kártérítést viszont nem tartják akadálynak, ahogy azt sem, hogy a műgyűjtő részt vehessen egy kínai kutatói munkában. Az érintett faluközösség viszont már ügyvédeket szerződtetett, akik azt kapták feladatul, hogy az ügyben keresetet nyújtsanak be az illetékes holland bíróságon.

FORRÁS: MTM

FORRÁS: MTM

Közérdekű adatigénylés címén szerette volna megkapni egy szegedi jogász azt a "VIP-listát", amelyen azok neve szerepel, akik a városban ingyen parkolóbérletet kaptak - a férfi szerint a listán olyan személyek is vannak, akiknek nem jártak volna a kedvezmények. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik, a városvezetés szerint mesterségesen gerjesztett politikai hullámverés zajlik, a listát nyilvánosságra hozták.