Szentendre;Gulyás Gábor;Ferenczy Múzeumi Centrum;Mozgó Világ;

Gulyás Gábor hathatós újításokat tervez FOTÓ: NÉPSZAVA

- Fókuszban a művészet

Jövő év elejétől a megváltozik a szentendrei Ferenczy Múzeum neve. Nem kell megijedni, nem derült ki a neves festőről, hogy vörös katona lett volna, és nem is Hóman Bálint lesz az új névadó, hanem ezentúl Ferenczy Múzeumi Centrumnak hívják majd a tucatnyi intézményt, így a Ferenczy Múzeumot is összefogó szervezetet. Gulyás Gábor, az új igazgató, új arculatot, új nevet, új stratégiát is hoz. És persze új kiállításokat a szentendrei múzeumba.

Épp amiatt, hogy a Ferenczy Múzeum elnevezés egyszerre adott nevet magának az intézményhálózatnak, és annak egyik tagjának is, döntött az apró változtatás mellett Gulyás Gábor, aki idén tavasz óta áll az intézmény élén. De más változások is lesznek. A kortárs képzőművészetben utazó Gulyás elsősorban erre fog koncentrálni Szentendrén is, derült ki egy korábbi sajtótájékoztatón. De már korábban is lehetett tudni, hogy a város, különösen a kulturális ügyekért felelős Gyürk Dorottya, elsősorban ezt az irányt szeretné erősíteni.

Igaz, mintha egy kicsit a ló túlsó oldalára is átestek volna, hiszen a jövőre tervezett, több, mint húsz kiállítás között – a betiltott Mozgó Világról szólót kivéve - kizárólag képzőművészeti tárlatokat találunk. Holott a megyei hatókörű Ferenczy Múzeumi Centrum egyebek mellett jelentős történeti, régészeti, néprajzi anyaggal rendelkezik. Úgy tudjuk, ezeknek a táraknak a dolgozói nem repesnek annyira a meghirdetett programtól. Az azonban mindenképpen jól hangzik, hogy Szentendrén is lesznek nemzetközi kortárs tárlatok – többek között az idei Velencei Biennále japán pavilonjának kiállítása, Chiharu Shiota Kulcs a kézben című projektje; a jelenleg még az argentin nemzeti pavilonban látható szobrok, Juan Carlo Distéfano drámai plasztikái; a kasseli Documentán is kiállító amerikai Madeline Stillwell videómunkái; valamint a szlovák Jana Zelibska művei.

Gulyás már a Műcsarnok igazgatójaként egy budapesti képzőművészeti biennáléról álmodott, ám ezt vele együtt elsodorták az események. Szentendrén ismét felmelegíttette az ötletet. Ez lesz a jövő év legnagyobb vállalkozásaként beharangozott, Art Capital. Ami nem más, mint egy évente megrendezendő fesztivál – félszáznál is több, egymáshoz tematikusan kapcsolódó kiállítással, rengeteg társművészeti programmal. Izgalmasnak ígérkezik a március 3-án, a Művészet Malomban nyíló Három nemzedék című tárlat, mely a szentendrei festészeti hagyományt dolgozza fel, a Kogartból a Ferenczy Múzeumi Centrumhoz igazolt Szabó Noémi rendezésben. A korábbi osztályvezetőt, Basics Beatrixot, aki számos sikeres kiállítás kurátora is volt, úgy tudjuk eltávolította az igazgató. A kiállítás egyébként a tervek szerint hazai, sőt külföldi turnéra is indul. Gulyás Gábor rendezésében októberben a kádárizmus képzőművészete is látható lesz: Tiltott, tűrt, támogatott címen.

Úgy tudjuk ettől függetlenül jövőre a Magyra Nemzeti Galéria is készül egy hasonló témájú tárlatra, ahol a Kádár-kor hivatalos művészetét mutatják be. Egyetlen időszaki kiállításon szerepelnek a régészeti gyűjtemény tárgyai, ez pedig Pajor-kúriában, Mítosz és történelem címen megrendezendő kiállítás, melyben Aba-Novák Vilmos művein keresztül a francia–magyar történelmi kapcsolatok kerülnek terítékre. Bár a tárlatok címei ambiciózusak, azt az igazgató sem tagadta, hogy nem kifejezetten drága programról van szó.

Ugyanis, elmondása szerint komoly adósságot örökölt elődjétől, a 2017-ig szóló szerződést nem önszántából megszakító Kálnoki-Gyöngyössy Mártontól. Talán a szűkös anyagiak az oka annak, hogy, míg az előző igazgató presztízskérdést csinált abból, hogy a megyei struktúra széthullása után is megtartson három kismúzeumot a megyében, - így a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumot, a verőcei Gorka Kerámia Kiállítást, és a tápiószelei Blaskovich Múzeumot

- Gulyás elengedné ezeknek a kezét. Hozzátette, a múzeumok nem zárhatnak be, és nem kerülhet veszélybe a gyűjtemény, csak abban az esetben válik meg tőlük, ha találnak új fenntartót számukra, ami ideális esetben a területig illetések önkormányzat, esetleg országos szakmúzeum. Van elég baja a Ferenczy Múzeumi Centrumnak helyben is, hiszen a szentendrei „kismúzeumok” zöme kritikus helyzetben van. Ezért ezek rekonstrukciója is folytatódik. Még az előző igazgatónak sikerült forrást szerezni a Czóbel Béla Emlékmúzeum felújítására. A dicsőséget már Gulyás arathatja le, a kiváló művészettörténész, Barki Gergely rendezésében február 4-én nyílik az „Újragondolt Czóbel” című új állandó kiállítás a megújult épületben.

Gulyás két új szervezeti egységet is létrehív: az irodalmi és a kommunikációs osztályt. Az irodalmi osztályra azért van szükség érvelése szerint, mert bár az irodalom a múzeum gyűjtőkörébe tartozott eddig is, de meglehetősen elhanyagolták. A hatékony kommunikáció pedig elengedhetetlen a sikeres működéshez. A szerkezeti változások arculatváltással párosulnak, mondta Gulyás Gábor, aki szerint az arculati elemek egyszerre erősítik az intézmények autonómiáját, és demonstrálják azok összetartozását is.

Kacskaringós pálya

Gulyás Gábor a sikeresen vezetett – mára sajnos önállóságát és az általa adott karakterét elveszített – debreceni Modem után 2011-ben pályázat nélkül került a Műcsarnok élére. Ám Fekete Györggyel való konfliktusa miatt 2013 augusztusában távozott onnan. Mint ismeretes, Gulyás nem értett egyet azzal, hogy a Műcsarnok a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül, és a testület a szakmai kérdésekbe is beleszólást nyer. Távozása után miniszteri biztosként sikerült megtartani projektjei egy részét, feladata maradt a Budapest Biennále koncepciójának kidolgozása és ő maradt a Velencei Biennále nemzeti biztosa.

A budapesti biennáléból nem lett semmi, a nemzeti biztosi pozíciója pedig kellett Balatoni Mónikának, akinek kitelt az ideje a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkáraként. Szijjártó Péter ugyanis nem tartott igényt, az elődjétől, Navracsics Tibortól örökölt államtitkárra, akinek pedig többek között a nemzeti összetartozást szimbolizáló „Barackfa-dalt” is köszönhetjük. Egyébként a szakmai tiltakozás övezte Balatonit is leváltották a posztról. Amikor L. Simon László a Miniszterelnökség államtitkára lett, Gulyás Gábor ismét reflektorfénybe került. Ő rendezte a frissen megnyílt Honvéd Főparancsnokság első kiállítását, és ugyanott a most látható Csontváry-tárlatot is.



Összességében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése jelzés arra, hogy nagy gáz van a "kamupártok" kampányköltségeinek elszámolása körül, de ez önmagában nem ez fogja megoldani a problémát - hangsúlyozta lapunknak Ligeti Miklós.