korrupció;Országgyűlés;Szent Imre Kórház;

Korábbi felvétel. FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

- Orbán "nem foglalkozik üzleti ügyekkel" - Terítéken a korrupció

Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. De mondott ennél csúcsosabbat is. Ma egyébként véget ér az Országgyűlés aktuális kéthetes ülése, ahol többek között a korrupció, az egészségügy és a dolgozói szegénység volt terítéken. Az ellenzék a Szent Imre Kórház körül kitört botrányról is kérdezett, Tóbiás József MSZP-elnök szerint Magyarország rég nem látott egészségügyi válsággal néz szembe. Rétvári Bence elképesztő választ adott a fizetésemelés felvetésére, szerinte ugyanis magánál a miniszterelnöknél is többet kerestek az orvosok a kórházban, amikor túlóráztak.

Magyarországon a közbeszerzések nyilvánosak, a cégek tulajdonosait fel kell tárni, mindenki láthatja, ki indult és ki nyert a közbeszerzéseken - ezt mondta a kormányfő az LMP-s Schiffer András kérdésére. Szerinte a mostani szabályozási rendszer betartható és életszerű, mert azt mondja ki, hogy az ember azokért tartozik felelősséggel, akikkel egy háztartásban él. Schiffer András viszonválaszában felvetette, hogy a politikusoknak legyen kötelező vagyonosodási vizsgálatuk. Orbán Viktor erre közölte: régi vita a vagyonbevallások kérdése, és ő maga sosem szimpatizált a kérdésben uralkodó zűrzavarral. Végül arra szólította fel az LMP társelnökét: ha bármelyik családtagja közbeszerzésen indul, akkor legyen kedves, és ezt tegye szóvá.

Furcsa közjáték
Az Index szúrta ki a függöny mögött "bujkáló" miniszterelnököt. Ahogy a portál írja: az ellenzéki képviselők élve a ritka lehetőséggel, megpróbálták össztűz alá venni Orbán Viktort, az MSZP-s, jobbikos és LMP-s képviselők is hozzá nyújtottak be kérdést, ám a miniszterelnök csak akkor lépett be a terembe, amikor már házszabályt sértett volna a válasz megtagadásával. Addig a függöny mögött várakozott. Így öt MSZP-s és jobbikos képviselő nem is kapott ma válaszokat. Orbán sajtófőnöke szerint a miniszterelnök a házszabálynak és a hagyományoknak megfelelően járt el.

 

Volner János  - akinek sikerült kérődre vonnia a kormányfőt - azt kérdezte:  vajon miért az ő környezetéből kerülnek ki azok, akik jövedelmező állami és önkormányzati megbízásokat kapnak. Orbán Viktor a jobbikos politikus szavait vádaskodásként értékelte és konkrét ügyek, jogsértések, visszaélések esetén az állam felhatalmazott szerveihez irányította. Leszögezte: nem foglalkozik üzleti ügyekkel, a kormányon pedig azt lehet számon kérni, hogy a magyar emberek érdekeinek megfelelő döntést hozzon.

Fokozzuk az izgalmakat: Tóbiás és Rétvári 

Tóbiás József a szocialista pártelnök az egészségügyben kitört botránnyal kapcsolatban fejtette ki, hogy sok a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedés, rossz a prevenció, egyre hosszabbak a várólisták, valamint óriási területi különbségek vannak a kórházak gyógyítási színvonalában. A szocialista politikus fizetésemelést szorgalmazva az egészségügy, illetve a közszféra területén felhívta a figyelmet arra, hogy a Szent Imre Kórház altatóorvosai a nem megfelelő anyagi körülmények miatt mondtak fel.

Rétvári Bence válaszában elmúltnyolcévezett egyet, mondván: a szocialisták nem túl hitelesek, kormányuk annak idején elvette a 13. havi fizetést, helyette kórházi széfeket vett, és be akarta vezetni a vizitdíjat. Az államtitkár azt is hozzátette: 2013 óta átlagosan 27 százalékos béremelés volt, a Szent Imre Kórházban pedig állami vezetői fizetést kaptak egyes most távozott orvosok. Kifejtette: egy altatóorvos ott annyit keres, mint az egészségügyi államtitkár, 980 ezer forint az átlagbér. Amikor egy orvos túlórázott, akkor többet tudott keresni, mint a miniszterelnök - jelentette ki.

Ahogy a Népszava is beszámolt róla, betegek után már egy távozó orvos is cáfolta, hogy rendben mennek a dolgok a fővárosi Szent Imre Kórházban. A héten az Index híre nyomán bombaként robbant, hogy hét altatóorvos, köztük az osztályvezető is távozik az intézményből, amit néhány órás gondolkodás után a kórház vezetése azzal próbált elkenni, hogy a hiányzó létszámot négyre csökkentette és kijelentette, emiatt nem marad el tervezett műtét.

Először ez utóbbi kijelentést cáfolta egy hozzátartozó, aki értesítést kapott rokona műtétének halasztásáról, a hét közepén pedig nem bírta tovább a félretájékoztatást az egyik érintett orvos sem és részletesen elmagyarázta, mi történik a kórház falain belül. Az ATV Esti Start című műsorában Csurgai Annamária, az egyik távozó altatóorvos mondta el, hogy munkájukat nem tudják biztonságosan végezni, mert nincs elég szakképzett nővér, a létszámhiány miatt akár heti hat napot is ügyelniük kell, de a fiataloknál nem ritka, hogy 7-8 nap folyik egybe.

 Az LMP a dolgozói szegénységről beszélt

Az LMP-s Szél Bernadett a dolgozói szegénységről beszélt. Szerinte - hivatkozott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványára - a Fidesz-KDNP ötéves kormányzása alatt romlott a foglalkoztatottak helyzete, egyre több az olyan, aki dolgozik, de szegény. Az orbáni munkaalapú társadalomban a munka már nem garancia a szegénységből kitörésre. Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH kiadványában az is szerepel: az egy főre eső éves nettó jövedelem 4,8 százalékkal haladta meg az előző évit.

A 91 éves asszony meztelen holttestét az ágyában találták meg Aveiro városában, Portugáliában. A nő teste mellett a rendőrök egy szexjátékszert is találtak. Kiderült, hogy az áldozat 49 éves szomszédjával szexelt, amikor megfulladt.